Gyász

2024.03.31. 10:20

Elhunyt Tordy Géza, a Nemzet Színésze

Elhunyt Tordy Géza, a Nemzet Színésze – tájékoztatta a művész családja a Nemzeti Színházat. A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja nyolcvanöt esztendős volt.

MW

A Nemzet Színésze 85 éves korában hunyt el, temetéséről később intézkednek

Forrás: Nemzeti Színház / Facebook

Tordy Géza 1938. május 1-jén született Budapesten – írja megemlékezésében a Magyar Nemzet. Pályája kezdetén a Vígszínház és a Madách Színház voltak számára a meghatározó szellemi műhelyek. 1982-től a Színház-és Filmművészeti Egyetemen tanított, majd két vidéki nagyváros színházi életére is meghatározó befolyást gyakorolt: 1985-től 1988-ig rendezője, majd 1988-tól 1990-ig főrendezője volt a veszprémi Petőfi Színháznak, 1992-től 1995-ig pedig a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetőjeként dolgozott. 1995  és 2021 között a Budapesti Kamaraszínház főrendezőjeként végzett művészi tevékenységet. 

Több emlékezetes alakítása is volt

A Kossuth-díjat 1991-ben kapta meg. A Nemzet Színésze cím birtokosává 2008-ban vált, miután az elhunyt Raksányi Gellért helyére lépve megkapta ezt a kitüntető címet is. Még a közelmúltban is filmezett: a Hadik című, 2023-ben bemutatott történelmi filmben ő játszotta Károlyi tábornokot. Sokak emlékezetében él, hogy a Várkonyi Zoltán rendezte, A kőszívű ember fiai című filmben ő alakította Baradlay Jenőt. A magyar filmművészet más, legendás hírű alkotásaiban is szerepet játszott: így ott volt a Fábri Zoltán rendezte Húsz óra vagy a Sára Sándor rendezte 80 huszár című filmek alkotóközösségében is.

Sulyok Tamás államfő Facebook bejegyzésében emlékezett meg a kiváló színművészről.

Tordy Gézát a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti – tájékoztatta a tárca vasárnap az MTI-t.

Orbán Viktor: Isten nyugosztalja Tordy Gézát!

Az egyik legnagyobb színésztől búcsúzunk. Isten nyugosztalja Tordy Gézát!

– írta Orbán Viktor miniszterelnök húsvétvasárnap a Facebook-oldalán.

Tordy Gézára emlékezik a közmédia

A magyar színjátszás egyik legnagyobb alakjára, a 85 éves korában elhunyt Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, Prima Primissima díjjal kitüntetett színművész, rendező, érdemes és kiváló művészre, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjára emlékezik a közmédia. Az M5 és a Duna World rendkívüli műsorváltozást jelentett be, de szinte valamennyi csatornán tisztelegnek Tordy Géza emléke előtt, így a Kossuth Rádió több műsorában is felidézik a rendkívül sokoldalú művész alakját – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája vasárnap az MTI-vel

A tájékoztatás szerint a színpadon, filmen, rádióban, televízióban és szinkronban is maradandót alkotó színészóriásra emlékezik a közmédia. Az M5 kulturális csatorna vasárnap 21 órától A kőszívű ember fiai című  történelmi filmdrámát vetíti. A Jókai Mór azonos című regénye alapján Várkonyi Zoltán rendezésében 1965-ben bemutatott, és ma már filmklasszikusnak számító alkotásban az akkor mindössze 26 éves Tordy Géza Baradlay Jenőt, a három fivér legfiatalabbikát alakította. A Duna World egy ugyancsak történelmi drámát, a Klapka légió című, 1983-ban bemutatott filmet tűzi műsorára 22:05-től. Az 1866-ban játszódó drámában Tordy Géza Klapka György tábornok szerepét formálta.

A közmédia kulturális csatornája vasárnap 14:55-től ismét műsorára tűzi a Magyar Művészeti Akadémia portrésorozatának Tordy Gézáról szóló, 2021-ben készült epizódját, hétfőn délután pedig az Ez itt a kérdés Tordy Géza 81. születésnapja alkalmából készült exkluzív kiadását vetíti. A Duna World műsorán a Nemzet Színésze pályájának legmeghatározóbb pillanatairól szóló Hogy Volt? című műsor látható hétfőn 15:55-től.

A Kossuth Rádió szinte valamennyi kulturális műsorában megemlékeznek Tordy Gézáról a következő napokban. Az Irodalmi Újság vasárnap este fél 7-kor kezdődő adásában archív felvételekkel idézik fel a számos rádiójátékban is felejthetetlen alakítást nyújtó színész alakját, de az ő nagysága előtt tiszteleg a keddi Kalendárium műsora is – tájékoztattak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában