Helyi sport

2016.04.27. 12:24

Hungerit-Szentesi VK: Figyelni kell!

A női vízilabda OB I elődöntőjében a Hungerit-Szentesi VK ma 18 órakor az UVSE együttesét fogadja.

Munkatársunktól

A városi sportuszodában [namelink name="Tóth László"] tanítványainak nyerniük kell ahhoz, hogy esélyük maradjon a fináléba jutásra, hiszen a párharc az egyik fél második győzelméig tart, az újpestiek pedig az első felvonást 15–8-ra nyerték meg egy héttel ezelőtt. Az a találkozó sorozatban a harmadik volt, amelyen nagyon rosszul kezdtek Bujka Barbaráék (a rivális 5–0-ra meglépett az első negyedben), a Kurca- partiak mestere pedig már akkor is felhívta a figyelmet: így nem lehet kezdeni, figyelni kell.


– A LEN-kupa bronzérmesének és az Euroliga ezüstérmesének mérkőzése papíron nagyon jó derbi, szeretnénk bebizonyítani, hogy képesek is vagyunk nagyobb csatára kényszeríteni esélyesebb ellenfelünket – kezdte a felvezetést Tóth László vezető- edző.


– Az elmúlt hetekben látott gyatra kezdések luxusnak számítanak, de nemcsak az első negyedre kell figyelni, hanem az összes párharcot jól kell lereagálni, észnél kell lenni, csak így lehet esélyünk. Saját közönségünk előtt nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne tegyük szorosabbá a meccset, mint amit Budapesten játszottunk. A fiataloknak is meg kell ragadniuk minden alkalmat, hiszen klasszisok ellen szerezhetnek rutint, élniük kell a lehetőséggel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában