24 év után lesznek magyar játékvezetők az ötkarikás játékokon

2024.04.27. 06:30

A szegedi játékvezető még nem dolgozta fel, hogy utazhat az olimpiára

Huszonnégy év után van ismét magyar játékvezető páros az olimpiai keretben kézilabdában. Olyan pedig utoljára negyvennégy esztendővel korábban fordult elő, hogy a női- és férfiválogatott, valamint játékvezetők is utazhatnak az ötkarikás játékokra. Így lesz ez Párizsban, ugyanis a Bíró Ádám, Kiss Olivér duó küldést kapott a nemzetközi szövetségtől.

Becsei Dávid

Bíró Ádám (balról) és Kiss Olivér. Párizsban érhetik el céljukat, a jéghegy csúcsát, az olimpiai részvételt.

Fotó: Karnok Csaba

Teljessé vált a magyar kézilabda jelenléte a párizsi olimpián. A férfiválogatott Tatabányán, a nők pedig Debrecenben szereztek kvótát a július 25. és augusztus 11. között rendezendő ötkarikás játékokra. A napokban pedig az is hivatalossá vált, hogy a Bíró Ádám, Kiss Olivér páros meccseket fújhat majd a francia fővárosban.

– Szerda délután kaptuk a hírt, hogy mehetünk az olimpiára. Óriási öröm és büszkeség ez számunkra, nekem még teljesen nem sikerült feldolgozni. Rengetegen keresnek bennünket, hogy gratuláljanak nekünk. Ülepednie kell még ennek a bejelentésnek bennem, hiszen huszonnégy év telt el azóta, hogy utoljára magyar páros járt olimpián, Klucsó Jenő és Lekrinszki Tivadar. Amikor Ádámmal elkezdtük a közös játékvezetést, ez volt a célunk, hiszen ez a jéghegy csúcsa – jegyezte meg lapunknak a Kiss Olivér.

A Bíró, Kiss páros január elseje óta profi játékvezetőként dolgoznak. Mindennek köszönhetően az olimpiai szereplés nem igényel számukra különleges felkészülést, rendszeresen edzenek, meccseket elemeznek és magyar, illetve nemzetközi találkozókat fújnak.  A nemzetközi szövetség küldése azt jelenti, biztosan vezetnek majd meccseket Párizsban. Megkötés nincs, így akármelyik nemben kaphatnak feladatokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában