Helyi kultúra

2024.04.28. 08:30

A múzeum őrzi Bozsogi emlékét

A hozzátartozók jóvoltából a napokban a József Attila Múzeumba került a Délmagyarországban is bemutatott Bozsogi Attila hagyatéka – adta hírül közösségi oldalán az intézmény. A makói muzsikus, zeneszerző, amatőr költő tavaly novemberben hunyt el.

Szabó Imre

A makói múzeum őrzi Bozsogi Attila hagyatékát. Fotó: Szabó Imre

Bozsogi Attila munkásságának mérföldköveiről rendszeresen beszámoltunk. Bemutattuk, mint a város egyik utolsó vendéglátós muzsikusát, kérésünkre visszaemlékezett a műfaj makói aranykorára. Első zenekarát még 1953-ban, általános iskolásként alapította. Volt gimnáziumi együttese is, majd 17 évesen, harmadikos gimnazistaként nyolc hónapra bekerült Fátyol Misi zenekarába, a makói Koronába. Egész élete a hangjegyek bűvöletében telt. Aktív éveiben játszott Makón és a környező települések vendéglőiben, de az országban másutt is, közben zenét oktatott, hétvégente pedig lakodalmakon húzta a talpalávalót. 

Megírtuk azt is, amikor előállt az ötlettel: kapjon szobrot a Korona előtt egykori kollégája, Fátyol Mihály prímás. A bronz alak az avatása óta eltelt 15 esztendőben a makói főtér egyik közkedvelt nevezetességévé vált. Az utóbbi években nosztalgiakoncertjeiről, illetve könyveinek megjelenéséről adtunk hírt. Utóbbiakból összesen 11 látott napvilágot. 

84 évesen hunyt el. Élete végén már súlyos betegséggel küszködött. Ebben az időszakban is naponta gyakorolt harmonikáján egy újabb koncert reményében, És közben közösségi oldalán időről időre közzétette bejegyzéseit. Hogy nem mindennapi egyéniség volt, azt bizonyítja: saját nekrológját is megírta előre. Ezzel ugyancsak közösségi oldalán, halálát követően üzent tisztelőinek, barátainak.

A Bozsogi-hagyatékban többek között a zeneszerző saját kottái, könyvei, cd-n megörökített dalai, hangszere, oklevele és serlege, illetve néhány személyes használati tárgya található. A múzeum az átadást hírül adó bejegyzésben azt ígéri, mindezt méltó módon fogja megőrizni az utókornak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában