2016.05.12. 10:30
Tíz évre is elveszítheti a jogosítványát Demcsák Zsuzsa
Demcsák Zsuzsát ittas vezetésen kapták a rendőrök. A bírósági eljárás során most kiderülhet, mi mindent követett el eddig az utakon.
A Bors egy hete elsőként írta meg: a Mokka műsorvezetőjét május 2-án, hajnalban kapták ittas vezetésen a rendőrök. A jogosítványát csak a kihallgatása után vették el, de a jelek szerint hosszabb időre búcsút mondhat tőle.
– Hónapokban vagy években kell meghatározni a büntetést: a legkevesebb egy hónap, a leghosszabb tíz év, és a kettő között bármilyen ítéletet hozhat a bíróság – mondta dr. Vidákovics Béla a Borsnak azzal kapcsolatban, mennyi időre ugorhat Zsuzsa jogsija.
– Amennyiben már nem az első alkalom, hogy a jogosítványát bevonják, akkor általában hosszabb időre veszik el, és az ítélet súlyosbodik - tette hozzá a jogász.
Demcsák Zsuzsa nem először maradt jogsi nélkül: 2014 októberében fél évre ugrott az engedélye, mert túl sok büntetőpontot szedett össze.
Az ügyvéd azt mondja, a bíróságon most az is kiderülhet, hányszor vétett eddig a KRESZ ellen.
- Valószínűleg az ügyész súlyosító körülményként hivatkozik majd erre – mondta dr. Vidákovics, aki nem tartja kizártnak, hogy még a nyári szünet előtt ítélet születik Demcsák ügyében.