2023.03.23. 20:06
Brooklynban fülelte le az FBI a miskolci álrendőrt
Hétmillió forintnyi eurót és értékes órákat raboltak el társával egy miskolci házból.
Illusztráció: Shutterstock
A rabló baseballütővel a kézben, a magát szintén álrendőrnek kiadó bűntársával együtt rontott be, majd rátámadt az ott lakó férfira – derül ki a Tények.hu videójából.
A rémült sértettet a fürdőszobába zárták, amíg az értékek után kutattak. Végül 19 000 eurót, parfümöket és drága órákat vettek magukhoz, majd, mivel az ajtó zárja elromlott, az ablakon keresztül távoztak.
Az egyik rablót még a történtek után elfogták, a másikat viszont most kapta el az FBI az Egyesült Államokban, ahol másfél évig tartózkodott – illegálisan. Azzal bukott le, hogy bujkálás közben nem bírta megállni, és használni kezdte a közösségi oldalakat.
A kirabolt áldozatot nagyon megviselték a történtek, azt mondja: a mai napig nem tud aludni.
Mint a Boon.hu cikkéből kiderül, az USA-ból hazaszállított rablót a Liszt Ferenc Repülőtéren vették át a magyar rendőrök, Miskolcra szállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd kezdeményezték a letartóztatását, amit a Miskolci Törvényszék el is rendelt. A nyomozás jelenleg is folyamatban van.
Krimi
- Hajszálon múlt a tragédia: egy centire húzott el a rollerező kislánytól egy autós (videó)
- Szándékos gázolással próbált rendezni egy vitát, két embert ütött el egy 25 éves férfi
- Huszonhat macskát éheztetett és tartott bezárva panellakásában egy nő
- Ez nem akciófilm: döbbenetes felvételen, ahogy 3 fiatal a halálba száguld egy Teslával (videó)
- Halálra késelte alvó édesapját, majd felhívta a rendőröket egy magyar férfi