Kultúra PRINT

2017.11.11. 09:30

A magyar nyelv napja - Szavalóverseny kezdődik a Nemzeti Színházban

A döntősök versklipjei a YouTube közösségi videómegosztó portálon is láthatóak.

mti

A Nemzeti VERSeny kétnapos programsorozattá bővült döntőjében 23 versenyző lép színpadra a hétvégén, akiknek egy-egy versklipjét is megnézheti a közönség a Nemzeti Színházban. A verseny védnöke a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, aki Lutter Imrével, a VERSeny főszervezőjével, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnökével nyitja meg az élő döntőt. A legjobb előadók teltház előtt lépnek fel a Nemzeti Színház Kaszás Attila színpadán, ahol a versmondások mellett a versekre készült videoklipeket is megnézheti a közönség.


A verseny vasárnap folytatódik, amikor a versmondások mellett a Zichy Szín-Műhely Dolmány Attila rendezésében Arany balladák - másképp címmel mutatja be versszínházi-képzőművészeti előadását, a Kávészünet zenekar pedig Arany-part, avagy koncert Arany János barátai és követői farvizén, a magyar költészet gyöngyszemeivel című verszenei produkciójával lép fel. A zsűri tagja lesz a döntő első fordulójában, szombaton Szabó László kommunikációs szakember, Olt Tamás és Fehér Ildikó színművészek, Kiss László rendező és Lutter Imre előadóművész, producer. A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, 2017-ben kiemelt figyelemmel Arany János életművére és költészeti hatására.


A versengés minden mozzanatát, benne az Arany János-emlékév kiemelkedő programjaival, élőben közvetíti a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház a Nemzeti VERSeny Facebook-oldalán. A döntősök versklipjei a YouTube közösségi videómegosztó portálon is láthatóak. A magyar nyelv napját - az Országgyűlés 2011-es döntése nyomán - november 13-án ünnepeljük, annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá tévő törvényt.

Címkék#vers

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!