Szeged és környéke

2016.07.28. 10:40

A Közéleti Kávéházban is bemutatkozhattak a szcientológusok

Hekáné Szondi Ildikó állítása szerint nem szocialista politikusként, hanem oktatóként és a Közéleti Kávéház estek szerkesztőjeként vett részt a hétvégén Budapesten a szcientológiai régióközpont avatásán, ahol beszédet is mondott.

Sz. C. Sz.

Bár a szcientológiai egyház honlapján azt írják, hogy [namelink name="Hekáné Szondi Ildikó"] Szeged város kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottságának alelnökként „üdvözölte az egyházat új otthonában" az avatási ünnepségen, lapunknak azt mondta a szocialista önkormányzati képviselő, hogy a Közéleti Kávéház estek szerkesztőjeként és oktatói minőségében vett részt az eseményen. Hekáné Szondi Ildikó beszédet is mondott.

Lesznek még szcientológus bemutatók a kávéházban?


Ezek után is bemutathatják majd az oktatási és drogellenes programjukat a Közéleti Kávéház estjein a szcientológusok? – kérdeztük Hekáné Szondi Ildikót. A képviselő azt válaszolta, erről majd az estek működési feltételeinek biztosítására létrehozott Szegedi Közéleti Kávéházi Esték Alapítvány vezetősége dönt. A kuratóriumnak Szeged volt polgármestere, [namelink name="Szalay István"] matematikus az elnöke.


Visszaemlékezett arra, hogy a Közéleti Kávéházban találkozott először szcientológusokkal. „Feltett szándékom megmutatni mindazt a jót, ami a városban történik, és ennek határozottan résztvevői önök, és különösen Az út a boldogsághoz" – mondta egyebek mellett beszédében.


A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense 1985 óta szerkesztője a Közéleti Kávéház estjeinek.


– A Közéleti Kávéház néhányszor lehetőséget biztosított oktatási és drogellenes programok bemutatására – nyilatkozta lapunknak Hekáné Szondi Ildikó. Így folytatta: – A mintegy húsz éve misszióvezető [namelink name="Pólyik Ottília"] doktornő mutatta be az esteken ezeket a programokat. Így kerültem én a képbe, és hívták meg az avatásra a Közéleti Kávéházat mint civil szervezetet. Pedagógusként és közéleti szerepvállalóként kíváncsi voltam arra a modern, szinte már 22. századi, regionális, közép-európai oktatási központra, amit Budapest belvárosában építettek közel hárommilliárd forintból. Előadóként számos rendezvényre kérnek fel, hogy beszámoljak a közoktatás és a felsőoktatás sanyarú helyzetéről, ezért fogadtam el a meghívást – magyarázta Hekáné Szondi Ildikó, miért ment el az avatási ünnepségre. Hangsúlyozta, nem hívője az egyháznak, és a vallási egyesületnek sem tagja, ugyanakkor a történtek arra figyelmeztették, hogy a jövőben körültekintőbben kell eljárnia a közszereplései alkalmával.

Ezt hirdették: nem lesz több tanácstalanság


Lecsökkennek a fegyelmezési problémák, nem lesz több tanácstalanság a gyerekek viselkedésével kapcsolatban – ez volt a címe a 2007. június 25-i közéleti kávéházi estnek, amelyen a 60 órás akkreditált tanártovábbképző programról tájékoztatott [namelink name="Kristóf Kata"], az Alkalmazott Oktatástan Kht. (ez a társaság terjeszti a szcientológia egyház alapítójának tanulási technikáját – a szerk.) ügyvezetője. A háziasszony Pólyik Ottília, a szcientológia egyház szegedi misszióvezetője volt.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!