Szeged és környéke

2016.07.22. 12:15

Illegálisan közvetítettek televíziós műsorokat az interneten

Vádat emelt az ügyészség két Csongrád megyei férfi ellen, aki négy éven át illegálisan nyújtott kábeltelevíziós szolgáltatást ismerőseinek.

delmagyar.hu

A férfiakat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség szerzői és szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése, valamint védelmet biztosító műszaki intézkedés kijátszása bűntettével vádolja. A vádirat szerint az egyik férfi 2010-ben épített ki - a másik vádlott beltéri egységét átalakítva - egy olyan rendszert, amely az általuk előfizetett televíziós műsorokat a szolgáltatók engedélye nélkül közvetítette interneten át másoknak. A vádlott 2010-től 2014 júniusáig huszonnyolc felhasználónak nyújtott így szolgáltatást, részben ingyen, részben díj ellenében, az ügyfelek azonban nem tudtak arról, hogy mindez illegálisan történik. A rendszert működtető férfi a sértett műsorszolgáltatóknak mintegy 1,6 millió forint vagyoni hátrányt okozott, ebből 1,3 millió forint kárt vádlott-társa közreműködésével - tudatta az ügyész.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!