Ország-világ

2016.07.21. 23:28

Hollande: mielőbb el kell kezdeni a tárgyalást a brit kilépésről

A francia álláspont szerint Nagy-Britannia csak akkor férhet hozzá az egységes piachoz, ha elfogadja az EU négy alapvető szabadságjogát.

A francia elnök a brit kormányfővel Párizsban találkozva kijelentette csütörtökön: megérti, hogy Londonnak időre van szüksége a felkészüléshez a kilépési tárgyalásokra, de azoknak minél előbb meg kell kezdődnie.

Nem lehet vita, előtárgyalás a tárgyalások előtt, de felkészülési idő lehetséges. Megértjük, hogy az újonnan megalakult kormánynak szüksége van erre az időre, de mindkét fél közös érdeke a leghamarabbi időpont - mondta Francois Hollande a Theresa May brit miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Az elnök megismételte, hogy a francia álláspont szerint Nagy-Britannia csak akkor férhet hozzá az egységes (európai) piachoz, ha elfogadja az Európai Unió négy alapvető szabadságjogát, beleértve az emberek szabad utazását. Választania kell az egységes piac és szabad mozgás, vagy "egy másik státus" között.

Theresa May kijelentette, hogy Nagy-Britannia a jövőben is szoros kapcsolatokat akar Franciaországgal és az unióval. Amint az Egyesült Királyság távozik az unióból, meg kell határozni, miként lehet fenntartani a lehető legszorosabb gazdasági kapcsolatot az országaink között.

Címkék#EU

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában