Szeged és környéke

2016.07.21. 22:15

Bobó és Barbi neveli a három kis páncélost

Az elmúlt években kétszer is keltek ki a Szegedi Vadasparkban tompaorrú krokodilok - mindkét alkalommal keltetőben. Ezúttal a szülőkre bízták a tojásokat: sikerrel.

Az elmúlt években két alkalommal is sikerrel szaporodtak a vadasparkban az európai törzskönyvi program keretében tartott tompaorrú krokodilok. Az idei költésben az a szenzációs, hogy ezúttal nem ásták ki a tojásokat vadaspark munkatársai az anyaállat által épített költődombból, és nem tették azokat keltetőbe. Amikor ugyanis a törzskönyv vezetője ellátogatott az állatkertbe, és megnézte a krokodilok helyét, azt alkalmasnak ítélte arra, hogy akár ott is kikeljenek krokodilok. Azt tanácsolta, próbálják meg úgy, hogy nem veszik el a tojásokat.


Tavaly még nem koronázta siker a próbálkozást, idén azonban egy reggel három egészséges kis krokodilt fedeztek fel a medencében, a tojásmaradványok mellett – vagyis az anya behordta őket a vízbe. Az, hogy így is sikerült a krokodilok szaporítása, legalább akkora szenzációnak számít, mint a krokodilok első kelése. Bíznak benne, hogy a szüleik védelmében szépen fel fognak cseperedni a Szegedi Vadaspark legifjabb páncélos hüllői.


A tompaorrú krokodilt angolul törpekrokodilnak is nevezik, viszonylag kis mérete miatt, hiszen 1,5 méternél nagyobbra nagyon ritkán nő. A faj veszélyeztetettsége indokolttá tette, hogy az európai állatkertek fajmegmentési program keretében tartsák. A természetben a többi krokodiltól eltérően elsősorban nem a bőréért, hanem a húsáért vadásszák - Bobót és Barbit, a vadasparki krokodilpárt természetesen ilyen veszély nem fenyegeti. A

kicsiket nem kell tőlük félteni, hiszen a többi hüllőtől eltérően a krokodilfélék gondozzák és védik az utódaikat, akár egy-két évig is. Azok kezdetben apró állatokat, gerincteleneket és kis halakat esznek, kezdésként a vadasparkban is rovartáplálékot kapnak. Most már a látogatók is szemmel követhetik a fejlődésüket, hiszen együtt látható az egész krokodilcsalád a bemutatójukban.

 

Állati hétvége a Szegedi Vadasparkban

Július 23-án, szombaton éjszakai állatkert, vasárnap pedig solymászbemutató várja a vadaspark látogatóit. A részletes programot elérik a Szegedi Vadaspark honlapján.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!