Sok részeget elbír még a rakpart

– Ritkán sétálunk erre, röszkeiek vagyunk. A gyerekek már találtak széttört üveget, összetaposott sörösdobozt. Meglepő, hogy szombat este így néz ki Szeged belvárosa – mondta lapunknak egy háromgyerekes édesapa az árvízi emlékműnél a hétvégén. Épp csak belekezdett volna az újabb mondatba, amikor a kisfia felkiáltott: Szutykot találtam! – A szemetet hívja így, könnyű belebotlani – magyarázta az apuka.

Olvasóink visszatérő problémája, hogy a nyárral együtt megjelennek a rakparton bulizó fiatalok. Biztos van átmenet a normálisan szórakozó és a kacsákat részegen sörösdobozzal dobáló vagy éppen a legvékonyabb fákat a Korányi fasoron kettétörő társaságok között, de nekünk szombat este úgy tűnt, utóbbiak vannak túlsúlyban.

– Anyu, anyu, anyu! – kiáltotta futás közben egy huszonéves srác a gyermekklinikánál. A férfinak nem volt baja, egyszerűen meghúzta a barátaitól kapott pálinkásüveget. Társai megjegyezték, ehhez bizony kísérő kell, annyira erős. – Nehogy az legyen, hogy leitattuk szegény Milánt – hallottuk a barátoktól.

Megszámlálhatatlan fiatal választja a buli előtti alapozáshoz a rakpartot, nincs ma hazánkban olyan változatos rádió, ahol minden egyes rakparti muzsikát meg lehetne hallgatni. Az okostelefonok, a bluetooth hangszórók világában egymást érik a slágerek. Még világos van, a múzeumnál a nézők gladiátoroknak, olléznak. A rakparton a vízipipa mellett jól fogy a dobozos sör, csinosabb lányoknál az üveges koktél. A motorosok a szotyit is szeretik: a szemét jól mutatja, merre találtak szabad ülőhelyet. Üvegszilánkok, dobozok, pezsgősüvegek borítják az aszfaltot, mintha nem lenne szemetes a környéken. És olyan valóban nincs, amibe bármi beleférne. Az új szelektív gyűjtők a bulicsúcshoz közeledve már dugig vannak, csakúgy, mint a Stefánia kukái. A Belvárosi hídtól az árvízi emlékmű felé sétáltunk – itt sem jobb a helyzet.

– Benne van a pakliban, hogy a négy év alatt kavarok vele – mondja forrónadrágos barátnőjének egy, a húszas éveit még jócskán alulról súroló lány, miközben a távolban nagyon koppan egy sörösdoboz. A társaságból senkit sem zavar a szemét. A rakpart lépcsőin sincs ez másképp. Az üres dobozokat a középiskolások elegáns mozdulattal hajítják a Tiszába, de a szemét nem jut messzire. A gyermekklinikánál gyűlik a mocsok – a kacsák érdeklődve úszkálnak a maradékok között.

Besötétedik, a buli egyre hangosabb. Sem a piáló fiatalokat, sem a nyitott kipufogóval végigsuhanó motorosakat nem zavarja, piszkálja senki. Csak a klinika ablakán kiszűrődő gyereksírásból következtetünk arra, hogy nem mindenkinek szórakozás a szombat este. De ezt a rakparti fiatalok nem hallják.