Szeged és környéke

2016.06.23. 16:00

Piros Opel Astra okozott balesetet Bordányban - látta az esetet?

A Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya cserbenhagyás vétségének gyanúja miatt nyomoz és várja a szemtanúk jelentkezését.

Munkatársunktól

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. május 14-én 17 órakor egy Skoda típusú személygépkocsi közlekedett az 5408. számú út 48-as kilométerszelvényében Bordány felől Szeged irányába. Egy eddig ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú piros színű Opel Astra típusú személygépkocsijával az Öreghegy dűlőről az úttestre hajtva nem adta meg a Skodának az elsőbbséget.


Az ütközés elkerülése érdekében a vétlen sofőr vészfékezett, azonban az autója megcsúszott, és a jobb oldali füves útpadkán keresztül, az árokba csúszva egy oszlopnak ütközött. A baleset következtében személyi sérülés nem történt. Az ismeretlen gépkocsivezető a helyszínen nem állt meg, illetve onnan eltávozott anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy valaki megsérült-e, illetve életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e. Az ismeretlen személygépkocsi Opel Astra típusú és piros színű volt, más leírás nem áll rendelkezésre.


A Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22) a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja a közlekedési esemény szemtanúinak jelentkezését személyesen, vagy telefonon a 62/562-400-es hívószámon, a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számán - írta a rendőrség közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!