Középpontban: Magyar György

– Játékosként volt az NB II-ben bronzérmes, de a játékos-edzői pályáján ez a legnagyobb sikere?

– Három és fél éve vagyok Mórahalmon, az első fél esztendőben kiestünk az NB III-ból, onnantól edzősködöm is. Azóta voltunk harmadik és negyedik helyezettek, majd most megnyertük a megyeegyet, az osztályozón pedig feljutottunk, így természetesen ez a legnagyobb sikerem trénerként. Az átalakítás, a fiatalítás, a csapatépítés olyan jól sikerült, hogy rajtam és Halászon, valamint Vojnics-Zelicsen kívül a többség 30 év alatti. Összetartó a társaság, és Makón is így értük el a sikereket, azaz a két életszakaszban ez megegyezik. Hátat tudok fordítani a másiknak, mert tudom, hogy számíthatok rá.

– A boldogság után a realitás: erős NB III vár a csapatra, amely 18 csapattal indul, és az újabb átalakítás miatt a következő idényben már csak 16 együttes maradhat. Mi lehet a cél?

– A biztos bennmaradás. A Gyöngyös elleni osztályozón láthattuk, milyen közegek és ellenfelek várnak ránk az NB III-ban. De nem féltem a csapatot, az erőnlét rendben van, a védekezést meg kell tanulni, hiszen a megyeegyben többnyire mi domináltunk, és két-három meghatározó, Csongrád megyei játékos érkezésével meghosszabbítható az NB III-as tagság.

– Meddig marad játékos, és mikortól lesz csak edző?

– Nem fiatalodom, az biztos, de még érzek magamban erőt, hogy július 4-én a csapattal együtt elkezdjem a felkészülést. Persze, telik rajtam az idő, ezt az NB III-at azonban még biztos végigcsinálom ebben a kettős szerepben. Hiába lettem gólkirály a megyeegyben, az egyéni sikernél nagyobbra értékelem a csapat jó eredményét. Minden meccs előtt feltettem magamnak a kérdést, hol lehetek a csapat hasznára. A makói NB II-es évek a tapasztalatszerzésben sokat segítettek.