Foci EB 2016

2016.06.20. 18:11

Az UEFA igazolva látja a létszámbővítést

A harmadik kör előtt még több csapatnak is van esélye a továbbjutásra, és szorosabbak a meccsek.

MTI

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) versenyigazgatója szerint bebizonyosodott, hogy jó döntés volt bővíteni az Eb mezőnyét, ezt igazolja az a tény is, hogy a franciaországi torna csoportszakaszának záróköre előtt a legtöbb csapatnak még van esélye a továbbjutásra, és a korábbi kontinensviadalokhoz képest szorosabbak a meccsek.


Az UEFA nyolc éve döntött úgy, hogy 16-ról 24-re emeli a létszámot, esélyt kínálva ezzel a kontinens kisebb országainak is a részvételre. A csoportkör szerdán zárul, s addig mindössze egy nyolcaddöntős párharc párosítása fog kiderülni, azaz a végsőkig lesz izgalom. Albánia csapata például, amely vasárnap este a harmadik helyen zárta az A jelű négyes küzdelmeit, szerdáig biztosan Franciaországban marad, mert csak akkor fog kiderülni, hogy továbbjut-e a legjobb 16 közé.


"Kellemes meglepetés a torna. Eddig szoros és küzdelmes Eb-t láthattunk. - fogalmazott Giorgio Marchetti, az UEFA versenyigazgatója. - Mindegyik csoport nyitott, többfajta lehetőséggel, ráadásul vannak olyan négyesek, amelyekben még mind a négy csapatnak van esélye továbbjutni vagy éppen megnyerni a csoportot."


"A versenyzés szempontjából talán ez a legjobb tornánk. - tette hozzá Marchetti. - Mindenki tudja, hogy a rendszer megváltoztatása sok kérdést vetett fel, de ahogy a selejtezők, úgy maga az Eb is nyílt és küzdelmes." A kritikusok szerint ugyanakkor a kisebb vagy közepes játékerőt képviselő csapatok ugyanolyan taktikával lépnek pályára nevesebb ellenfeleikkel szemben, a védekezésre helyezik a hangsúlyt és megölik a játékot.


Összehasonlításképpen: az előző két kontinensviadalon 60, illetve 57 gól esett az első 24 meccsen, ez a szám most 47. Ezzel kapcsolatban Marchetti úgy fogalmazott: bár minden futballszurkoló gólokat akar látni, a három-négygólos győzelmeket hozó meccsek kevesebb izgalmat tartogatnának. "Én személy szerint nagyon izgalmasnak találom a 0-0-s és 1-0-s mérkőzéseket, mert ezeken a csapatok az utolsó pillanatokig hajtanak. A mostani torna sikeressége részben abban rejlik, hogy többször is a végén változik meg az adott találkozó állása." - mondta Marchetti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!