2030-ig fizet Vásárhely az Erstének

A következő 14 évben részletekben 4 milliárd 250 millió forintot fizet ki a hódmezővásárhelyi önkormányzat az Erste Banknak. A korábban üzleti titoknak mondott megállapodás konkrétumai most elolvashatók az interneten, csak nagyítani kell a szövegen.

Bakos András

Sokkal többet elmond az Erste Bankkal kötött megállapodásról a most már bárki számára elérhető közgyűlési anyag, mint amennyit [namelink name="Almási István"] polgármester közölt két hete, lapunk közérdekű adatigénylésére válaszolva, hivatalosan. A megyei jogú város Mindszenttel és Székkutassal együtt perben állt az Erstével közös vízműcégük, a Zsigmondy Béla Zrt. kötvénye miatt.


A bank végül megegyezett a három településsel, de az önkormányzatok azt mondták, üzleti titok, miben maradtak. Lapunk ezt szerette volna kideríteni, és végül a Szegedi Ítélőtáblától, illetve a fent említett úton, Almási István polgármestertől megtudtuk, 4,2 milliárdot fizet Hódmezővásárhely az Erstének, és ehhez nem vesz igénybe állami segítséget.


A történet tanulsága, hogy ugyanezt az eredményt talán akkor is elérjük, ha nem faggatózunk, hanem türelmesen várunk. A június elsejei rendes közgyűlésen ugyanis döntöttek a képviselők ebben az ügyben, módosították a költségvetést, ami nyilvános határozat. A képviselők számára készített előterjesztés azóta elérhetővé vált a www.hodmezovasarhely.hu oldalon, a közgyűlési anyagok menüpont alatt.


Annál a résznél, ahol az idei költségvetés módosításáról van szó, szerepel dologi kiadásként 230 millió 369 ezer forint. Mellette a magyarázat: „részletfizetési megállapodás alapján követelés megfizetése". Ez arra utal, hogy az április 8-i zárt ülésen született határozatot hajtják végre azzal, hogy ezt a pénzt kifizetik. A részletekről, nevesítve a 37. oldaltól lehet olvasni. Ebben a táblázatban tüntetik föl a város „adósságot keletkeztető ügyleteiből" adódó kötelezettségeket. A táblázat évekre lebontva részletezi, hogy mikor mennyi lesz a törlesztés és a kamat összege. Ez idén 150 millió, illetve 80 millió forint, a következő években a törlesztés 300 millió, a kamat minden évben más. A kötelezettséget 2030-ig tudja le végleg az önkormányzat.


Mostanra csak egy rejtély maradt: miért kellett ezt annyira titkolni?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!