Kék hírek

2016.06.07. 19:44

Halálos karambol részese volt Szombathely polgármestere

A Puskás Tivadart szállító személyautó egy kisteherautóval ütközött a 84-esen, ez utóbbi sofőrje meghalt.

Halálos közúti baleset történt kedd délután a 84-es számú főút Sárvár és Gérce közötti szakaszán, a karambol vétlen részese volt Szombathely polgármestere, Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) is, aki közlése szerint nem sérült meg.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta, a balesetben a polgármestert is szállító személyautó egy kisteherautóval ütközött, ez utóbbi sofőrje a helyszínen életét veszítette.

Kazmar Enikő rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a baleset helyszínelése és a műszaki mentés tart, a főutat teljes szélességében lezárták.

Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy a polgármesteri hivatal autójában Puskás Tivadarral együtt négyen utaztak. A polgármester, aki maga is évtizedeken át dolgozott mentőorvosként, telefonon azt közölte, hogy nem sérült meg, ugyanakkor igyekezett azonnal segítséget nyújtani.

A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, próbálkoztak a teherautó sofőrjének újraélesztésével, de nem jártak sikerrel.

Súlyosan megsérült a polgármesteri autót vezető sofőr is, aki az elsődleges információk szerint vétlen volt a balesetben, őt kórházba szállították. A baleset sérültjeit, köztük Puskás Tivadart is kórházba vitték a mentők.

A 112 Press portál tudósítása szerint az áruszállító jármű egy enyhén ívelő kanyarban a polgármesteri autó elé pördült, a baleset szemtanúk szerint kivédhetetlen volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!