Ország-világ

2016.06.07. 12:35

Alaptörvénybe foglalta a terrorveszélyhelyzetet a parlament

Módosította az alaptörvényt kedden az Országgyűlés, kiegészítve a különleges jogrendre vonatkozó szabályozást a terrorveszélyhelyzet kategóriájával.

A 2012-ben hatályba lépett alkotmány hatodik módosítását 153 igen szavazattal, 13 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el a parlament fideszes és KDNP-s képviselők javaslatára.


Az új alaptörvényi cikk szerint az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére terrortámadás jelentős és közvetlen veszélye vagy terrortámadás esetén meghatározott időre terrorveszélyhelyzetet hirdet ki, ezzel egyidejűleg felhatalmazza a kabinetet rendkívüli intézkedések bevezetésére.


A terrorveszélyhelyzet kihirdetéséhez, meghosszabbításához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.


A kormány a terrorveszélyhelyzet idején rendeletet alkothat, amellyel - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.


Azonban a kormány már a terrorveszélyhelyzet kihirdetésének kezdeményezése után bevezethet olyan rendeleti intézkedéseket, amelyek a közigazgatás, a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek és a nemzetbiztonsági szolgálatok szervezetét, működését és tevékenysége ellátását érintő törvényektől eltérnek, valamint sarkalatos törvényben meghatározottak. Ezekről a lépésekről a köztársasági elnököt és az illetékes parlamenti bizottságokat folyamatosan tájékoztatnia kell. Az így bevezetett intézkedések hatálya az Országgyűlés terrorveszélyhelyzet kihirdetésére vonatkozó döntéséig, de legfeljebb 15 napig tart.


A honvédséget akkor lehet felhasználni, ha a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok alkalmazása nem elegendő.


A kormány rendelete a terrorveszélyhelyzet megszűnésével hatályát veszti.


Az alkotmánymódosítás a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba.


A kormánypárti képviselők az alaptörvény-módosítási javaslat indoklásában azt írták: a világban olyan új típusú biztonsági kihívások jelentek meg, amelyek a korábbi "klasszikus államközi fenyegetésekre" adott különleges jogrendi válaszokkal hatékonyan és a szükségesség-arányosság követelményeit betartva nem kezelhetők.


Az új esetkör, a terrorveszélyhelyzet a megelőző védelmi helyzet belbiztonsági megfelelője, de annál szűkebb felhatalmazásokat nyit meg a honvédelmi törvény szintjén, valamint lehetőséget teremt a Magyar Honvédség felhasználására, ha a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok erői nem elegendők - olvasható a részletes indoklásban, amely hozzáteszi: a terrortámadás értelmezésénél a büntető törvénykönyv szerinti terrorcselekmény tényállása az irányadó.


Az alkotmánymódosításhoz kapcsolódóan több más törvényen is változtatott a Ház. Az ezeket tartalmazó - szintén kétharmados többséget igénylő - törvénycsomagot 152 igen szavazattal, 42 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadták el. Így átvezették a terrorveszélyhelyzet kategóriáját a rendőrségi, a nemzetbiztonsági szolgálati és a honvédelmi törvényen. Utóbbit úgy módosították, hogy a honvédség fegyverhasználati joggal látja el feladatait "felhasználás" esetén is, azaz ha a honvédség részt vesz az erőszakos cselekmények elhárításában szükségállapot és terrorveszélyhelyzet idején.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában