Született ápolók

„Amikor behozza a nővér az ágytálat vagy a kacsát, azt olyan természetes eleganciával kell odaadnia, hogy a világért se szégyenítse meg a rászorulót – akkor kezdődik az ápolás. A többi csak kiszolgálás" – mondja Kati főnővér, és hozzáteszi: „Az ápolónak azt kell nagyon megtanulnia, hogy nem vágunk pofákat, nem fintorgunk, nem teszünk megjegyzéseket, mert sose lehet tudni, mi mikor kerülünk a másik oldalra. Aki ezt nem tudja felfogni, abból soha nem lesz jó ápolónő!" Ő és még tizenkilenc pályatársa vall hivatásáról [namelink name="Szekszárdi Miklós"] most megjelent, Betegágyak őrzői című könyvében. A szegedi orvosokról szóló interjúkötete után négy évvel az egészségügy napszámosait mutatja be a szerző, aki a beszélgetésekből és a klinikán betegként megélt tapasztalatokból arra a következtetésre jutott: ápolónak születni kell.

A Medicina Kiadó gondozásában megjelent Betegágyak őrzői című könyvet június 2-án, 18.30-kor mutatják be az érdeklődőknek az új klinika tantermében. Az olvasók a könyvhéten is találkozhatnak a szerzővel, Szekszárdi Miklóssal: június 10-én, 18 órakor a Kárász utcai Lobby Caféban.

Tizenkét órás munka, akár hétvégén vagy ünnepnap is, türelmetlen betegek, ideges hozzátartozók, vér és verejték – ezt csak azok bírják hosszú távon, akikben él a hivatástudat, a segíteni akarás. Mert a pénzért senki nem megy ápolónak. Diplomás nővér komoly tapasztalattal havi 130-140 ezer forintot visz haza. Munkájuk értékét másban keresik. „Például amikor itt van a beteg, és megtanítjuk injekciózni, mert inzulinra szorul. Ha végiggondolja az ember, szinte az életét menti meg vele, mert ha valaki diabéteszes, és egyszer vagy kétszer nem adja be magának az inzulint, annak súlyos következményei vannak" – magyarázza Kati főnővér.

Munkájukat sokszor a betegek sem becsülik meg igazán, pedig – ahogy Csaba „főnővér" mondja – hiába sikerül kiválóan a műtét, ha az ápoló nem észleli időben a vérzést, a vérnyomásesést vagy a seb állapotát. Van persze sok olyan beteg, akit szívébe zár az ápoló, és könnyes szemmel megy haza, ha tudja, hogy reggel már nem találkoznak. Zsuzsa lelkében egy agydaganattal küzdő tűzoltóparancsnok hagyott mély nyomot: felesége mindennap meglátogatta, de mire jött, ő a fájdalomcsillapító hatására már elaludt. Egyik reggel azt mondta a nővérnek: tudja, hogy mire ideér a felesége, ő már nem fogja tudni megmondani neki, mennyire szereti.

Emberi sorsok, küzdelmes mindennapok, tragédiák – és némi humor, hogy mindezt túl lehessen élni. Szekszárdi Miklós könyve látlelet a magyar egészségügyről az ápolók szemén keresztül.