Szeged és környéke

2016.06.03. 12:26

Nyit a Virág

Szabó C. Szilárd

– Az egyetem, a Pick és a Virág cukrászda. Ez a három nevezetessége van Szegednek – ezt mondta [namelink name="Gyuris László"] mestercukrásznak, az A Cappella cukrászda tulajdonosának egy török hajóskapitány. A Virág üzemeltetője elmesélte, a kilencvenes években Törökországban járt a tengerparton, és amikor a hajóskapitány megtudta, honnan jött, utánanézett a könyvtárban Szegednek.


– Kétezer kilométerre ezt a három fő nevezetességet emelték ki, amit nagyon meg kell becsülnünk – hangsúlyozta Gyuris László, aki szerint a június 3-án megnyíló Virág nem egy vendéglátóhely lesz a sok közül.


Herendiben fő a kávé


Gyuris László, aki tavaly szerezte meg a Virág üzemeltetési jogát a tulajdonos önkormányzattól, mindent megtett annak érdekében, hogy eredeti pompájában nyissa meg Szeged messze földön híres cukrászdáját. Elmondta, visszaszerezték és felújították az eredeti berendezéseket – a csillárokat, tükröket, székeket, foteleket, kanapékat és asztalokat –, amelyeket 13-15 év alatt elhordtak a cukrászdából.


A híres herendi kávéfőzőről, ami a Virág egyik jelképe, csak annyit árult el, hogy egy magánszemélytől sikerült visszaszerezni. Restaurálták a Virág díszítőelemeit is, a stukkókat és freskókat, így a korhű cukrászda a húszas évek hangulatát idézi majd.

 

A Virág cukrászda terasza 1960-ban.


Százmillió forint, húsz év


Gyuris László elmondta, a két Virág cukrászda felújítása összesen több mint 100 millió forintjába került. Ez az összeg azért fontos, mert az üzemeltetésre kiírt pályázatban az szerepelt, hogy amennyiben a nyertes a birtokba adástól számított egy éven belül minimum 100 millió forint értékben újítja fel, korszerűsíti a vendéglátóhelyeket, és ezt számlákkal tudja igazolni, 5 helyett 20 éves felmondási moratóriumot biztosít neki az önkormányzat.

 

A berendezés is egyedi.

A berendezés is egyedi.


Finomítanak a süteményeken


– Hagyományos alapanyagokból, tradicionális technológiával készítjük a süteményeket, amelyekben már nem lehet az 1920-as éveket visszahozni. Az akkori vajkrémes édességeket ugyanis ma már nem igazán szeretik az emberek, de a pogácsákat például nem élesztővel, hanem kovászmaggal készítjük – mondta Gyuris László.


Hangsúlyozta, igazodnak a vendégekhez, és a cukrászda megnyitása után látni fogják, mi az, amit kedvelnek a szegediek és a városba látogató turisták. – A süteményválaszték már összeállt, de a nyitás után finomítunk rajta, mert nincs tökéletes termék – magyarázta az üzemeltető. Elmondta, a Virág főcukrásza az a [namelink name="Reisinger Ferenc"] lesz, aki már [namelink name="Szervánszky László"] soltvadkerti mestercukrász idején – 1992 és 1999 között – is Szeged patinás cukrászdájában dolgozott.

 

A Virág cukrászda terasza ma.

Egyszerre közel ötszázan tudnak leülni


A Virágban kilencvenen, a patinás cukrászda napernyős oldalteraszán nyolcvanan, a Klauzál téri nagy árnyékolós teraszon pedig mintegy háromszázan tudnak helyet foglalni. Gyuris László elmondta, harmincan dolgoznak majd a Virágban, olyan is akad köztük, aki a cukrászda megnyitása miatt jön haza Nyugat-Európából.

Nyitvatartás: délelőtt 9-től este 10 óráig


A Virág hat év után először június 3-án délután 4 órától fogadja a vendégeket. Utána délelőtt 9 órától este 10 óráig tart majd nyitva. A nyitás hétvégéjén – pénteken, szombaton és vasárnap – több akció is lesz, amelyeket naponta változtatnak.

Így nézett ki a Virág 1938-ban.

Cukrászdatörténet: Allemanntól Gyurisig


1874 őszén Allemann és társa cukrászdája néven már cukrászda működött az új Zsótér-ház földszintjén a Klauzál téren. [namelink name="Allemann János"] társa [namelink name="Hózig Péter"] cukrász volt.


1884 januárjában Allemann János eladta a cukrászatot Árvay Sándornak és fiának, Árvay Kálmánnak, akik sokat tettek a cukrászda ismertségéért.


1922-ben Virágh Géza temesvári cukrász és testvérei, a jogász [namelink name="Virágh Béla"] és a kőfaragó [namelink name="Virágh József "]vásárolták meg a cukrászdát, amit magukról neveztek el Virágh cukrászdának. [namelink name="Virágh Géza"] a kor legjobb cukrászánál, a svájci származású Emile Gerbeaud-nál tanulta a cukrászmesterséget, aki 1884- ben költözött Magyarországra. Virághék átalakították a belső teret, Velencéből hozattak csillárt, Brüsszelből tükröt, a barokk stílusú bútorok mellé került a herendi kávéfőző is. A Herendi Porcelánmanufaktúra lepkés- bazsarózsás, Viktória-mintával festett, porcelánburkolattal ellátott gépéből a Virág mellett csak a Gerbaud, a Gellért és Béke Szálló, valamint a Gundel étterem kapott.


1924 szeptembere és 1925 májusa között gyakran reggelizett a Virághban [namelink name="József Attila"]. Virágh Béla kedvelte a szegény költőt, akinek ingyen adott kávét és süteményt.


1928-ban Virágh Géza aranyérmet nyert a párizsi világkiállításon a cukrászkülönlegességeivel.


1950-ben államosították a Virágh cukrászdát. A Virágh család mindenét elvesztette.


1952-ben még a h betűt is levették le a Virághból, így kapta a cukrászda mai nevét. 1952-től 1992-ig a Hungária Hotel működtette a Virágot.


1992-ben [namelink name="Szervánszky László"] soltvadkerti mestercukrász nyerte el a várostól a Virág cukrászda üzemeltetői jogát határozatlan időre – 41 millió forint bérleti jog ellenértékeként.


1994-ben Szervánszky László 50 millió forintért megvásárolta az életveszélyesnek nyilvánított Nagy Virág tulajdonjogát az önkormányzattól, ami után több százmillió forintot költött az épület felújítására.


1999 októberében Szervánszky László egy éjszaka alatt összepakolt a cukrászdában, és távozott a városból. A korabeli sajtó csak találgatta a mestercukrász cselekedetének okát, mert ő maga csak annyit közölt, hogy „betelt nála a pohár".


2000-ben a [namelink name="György Attila"] vezette Virág Cukrászda Kft. vásárolta meg a Virágot, amelynek felújítására több százmillió forintot költött.

2003-ban megnyitotta kapuit a Virág cukrászda.


2009 októberében bezárt a Kis Virág.


2010 januárjában karbantartásra és felújításra hivatkozva bezárták a Nagy Virágot is, de mint kiderült, az üzemeltető cég ellen indult felszámolási eljárás.


2010 márciusában az önkormányzat a felszámolási eljárás során élt az elővételi jogával, és megvásárolta 275 millió forintért a Virág cukrászda ingatlanát, illetve a Kis Virág bérleti jogát, és kérte az ingatlanok kiürítését. A korábbi üzemeltető ennek nem tett eleget, több per is indult. Az ügy bíróságra került.


2014 májusában négy év pereskedés után birtokba vette az önkormányzat a Virág cukrászdát, amelynek üzemeltetésére pályázatot írt ki. A város harmadik körre talált működtetőt.


2015. június 10-én eredményt hirdettek: az A Cappella cukrászda tulajdonosa, Gyuris László mestercukrász üzemelteti a Virágot. A pályázati kiírásban az szerepelt, hogy a nyertesnek a bérleti szerződés aláírásától számított 6 hónapon belül az egyik egységet, 12 hónapon belül pedig a másik egységet is ki kell nyitnia.


2015. július 23-án megnyílt a Kis Virág, valamint a négyszáz vendég fogadására alkalmas terasz a Klauzál téren.


2016. június 3-án délután 4 órakor megnyílik a Nagy Virág.

 

Virág cukrászda 2004-ben.

A ház, az építője meg a teljhatalmú királyi biztos


A Klauzál tér 1. szám alatti kora eklektikus házat eredetileg szállodának építette 1873-ban [namelink name="Zsótér Andor "]kereskedő. Az épület egyik különlegessége, hogy túlélte az 1879-es nagy árvizet, amikor a mintegy hatezer szegedi házból csak háromszáz maradt meg, a többit romba döntötte a Tisza. Zsótér Andort Szeged Wesselényijének is nevezik. Tudják, [namelink name="Wesselényi Miklós"] volt az, aki 1838-ban a pesti árvízben életeket mentett, ezért kapta az árvízi hajós nevet. Zsótér Andor a szegedi nagy árvíz idején háromezer földönfutóvá vált embernek nyújtott menedéket. Az új Zsótér-házból, azaz a Virág cukrászda épületéből irányította a romváros újjáépítését Tisza Lajos teljhatalmú királyi biztos, aki Lechner Lajost hívta maga mellé tervezőmérnöknek. Szeged négy év alatt, 1883 végére újjáépült. A Klauzál tér 1. szám alatt, a kapu fölötti rácsozaton a régi helyrajzi szám (1524) és a város kezdőbetűje (Sz) látható.


Gyuris László mestercukrász a brüsszeli tükörben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!