Jobban van a tébécés Ádám

Hódmezővásárhely, Szeged - Javult a 22 hónapos vásárhelyi Patkós Ádám állapota, aki gyenge immunrendszere miatt a tébécé elleni védőoltással megkapta a betegséget. Szülei már sétálhatnak vele a parkban.

Imre Péter

– Jobb lett Ádika kedve, nevet, kacag. Enyhült rajtunk a feszültség, merünk boldogok lenni, bizakodni, mert 1,5 hete elkezdett javulni az állapota – újságolta az édesanya, a vásárhelyi [namelink name="Patkósné Petrikó Tünde"] (29).


Elmondta: már nincs annyi víz kisfia hasában, ezért nem is olyan nagy. Férjével, Patkós Róberttel sétálhatnak vele a parkban, a Tisza-parton, és 3 napja pár falatot önállóan, szájon keresztül eszik. De továbbra is főleg szondával táplálják. – Az orvosok is bizakodóbbak, de azt nem merik kijelenteni, meggyógyul. Több rá az esély, mint korábban – közölte Tünde.


A kisfiú több mint 5 hónapja lakója a szegedi gyermekklinikának, ahol jelenleg a gasztroenterológiai osztályon kezelik. Ádám és családja sorsával már foglalkoztunk (2016. március 31.: Megfertőzte a védőoltás a legyengült Ádámot). Veleszületett betegség miatt immunrendszere annyira legyengült, hogy a védőoltás hatására nem ellenanyagot termelt, hanem a „lebutított" baktériumtól is megkapta a tbc-t.

 

Ádám édesapjával, Patkós Róberttel a Tisza-parton. Fotó: Patkósné Petrikó Tünde

Ádám édesapjával, Patkós Róberttel a Tisza-parton. Fotó: Patkósné Petrikó Tünde

– Azt még mindig nem tudják az orvosok, milyen genetikai probléma okozhatta a betegséget. Az összehívott konzíliumon majdnem mindenki más véleményen volt. Azt viszont kiderítette a vizsgálat, immunbetegsége csontvelő-átültetéssel nem gyógyítható – mondta Patkósné Petrikó Tünde. Valaki mindig ott van Ádámnál a klinikán. Tegnap apukája utazott Szegedre. De volt már nála látogatóban testvére, a 4 éves Dóra is.


– Szeretnénk biztosat tudni, mitől gyengült le Ádika immunrendszere, mi okozza a bajt. Ezért gondolkozunk külföldi kezelési lehetőségben. Ehhez rengeteg pénz kell. Sokan éreznek együtt velünk, kerestek Facebookon, ajánlottak fel segítséget. Gyűlik a pénz a drágám gyógyíttatására, remélem, szükség lesz rá – zárta beszélgetésünket Tünde.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!