Szeged és környéke

2016.05.14. 12:14

Eltűnnek az ízesített cigik

Csongrád megye - Még az idén betilthatják az ízesített cigaretták forgalmazását hazánkban. A magyar kormány hamarabb lép ez ügyben, mint az Unió.

Antal Sándor

Lázár János a csütörtöki kormányinfón jelentette be: rövid időn belül – akár még az idén – betilthatnak egyes dohánytermékeket hazánkban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azokra gondolt, amelyek gyümölcs-, fűszer- vagy gyógynövényadalékot, ízesítést tartalmaznak. A tiltott körbe tartoznak még a mentolos cigaretták és a kapszulás dohánytermékek is. Egy európai uniós szabályozás miatt 2020. május 20-a után egyébként is tilos lesz mentolos cigarettát, cigarettadohányt forgalomba hozni.


– Nem szeretem a „pattintós" cigit. Az íze jó, de én a hagyományos mellett maradtam – mondta tegnap az egyik vásárhelyi trafikban [namelink name="Bakonyi Tamás"]. Hozzátette, a mentolos még rosszabb, sokkal jobban kitágítja a tüdőt, így ő nem bánja, ha betiltják ezeket a fajtákat.


– Nagyon ritkán dohányzom. Nekem egy doboz egész hónapig kitart – hallottuk Halász Istvántól. Ő viszont inkább a gyümölcsös, enyhébb erősségű cigarettát vásárolja, mert annak jobb az íze, és nem lesz tőle olyan büdös. Ám nem érdekli, ha betiltják, és az sem, ha megemelik az árát, mert nem függő.


– Nem annyira erős, és nincs is olyan íze, mint a normál dohánynak – mondta egy fiatal lány, aki két doboz erdei gyümölcsös ízű cigit vásárolt. – Éppen leszokóban vagyok, de ha már holnap nem lehetne ilyet kapni, akkor a normálból a gyengébbiket venném – tette hozzá. Egy másik lány azt mondta, szívott már pattintós cigit, de nem szereti és nem is érti, hogy minek van.

 

Bakonyi Tamás nem bánja, ha betiltják az ízes és mentolos cigarettákat. Fotó: Antal Sándor

Bakonyi Tamás nem bánja, ha betiltják az ízes és mentolos cigarettákat. Fotó: Antal Sándor

Főként a fiatalok vásárolják az ízesített dohányokat – állította két trafiktulajdonos is. Az egyik hozzátette: a 16 és 23 év közötti lányok viszik leginkább. Az árukészletük egyötödét teszik ki ezek a termékek, így a forgalmuk 20 százalékkal csökkenhet, ha valóban betiltják ezeket.


– Többféle van. Citrus, áfonya, erdei gyümölcs, trópusi, narancs. Dupla pattintós, ami még erősebb – sorolták a trafikosok. A dohányboltokban forgalmaznak ízesítőlapokat. Vásárhelyen a Hódtóban 110 forintért lehetett kapni, míg a belvárosban éppen ottjártunkkor vették át a szállítótól. – A lapot a cigi mellé kell tenni. Inkább illata lesz, mint íze – magyarázta az eladó.


A kormány a dobozok egységes csomagolását is bevezetné, amivel a reklámozást szüntetnék meg. A tervek szerint még nagyobbak lesznek az elrettentő képek a dobozokon. A trafikokban május 20-ától forgalmaznak elektromos cigarettát. Tilos lesz ezeket az eszközöket használni éttermekben, kocsmákban, buszokon, vonatokon, munkahelyen, aluljáróban és játszótereken, illetve 5 méteres körzetükben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!