Szeged és környéke

2016.05.13. 11:53

Lilára festik a dómot

Hét kilométeres, a Dóm térről induló jótékonysági gyalogtúrát szervez május 19-én, csütörtök este 18.30 és 21 óra között a Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség és az SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinika Colorectalis Munkacsoportja.

Munkatársunktól

A rendezvény célja, hogy az ezerforintos nevezési díjakból és egyéb adományokból a gyulladásos bélbetegségben (IBD) szenvedők kezelését  segítő Szegedi Gasztroenterológiai Magánalapítványt támogassa. Az első száz nevező a találkozó emblémájával felmatricázott pólót kap ajándékba.


Keddig lehet jelentkezni az [email protected] címen. A rendezvény részeként orvos, dietetikus és pszichológus válaszol az IBD-vel kapcsolatos kérdésekre, a gyerekeket arcfestés, mese, kirakózás és rajzolás várja. A túra végén a résztvevők élőláncot alkotnak a dóm körül, amelyet ebből az alkalomból 21 órakor a betegség nemzetközi szimbólumának számító lilával világítanak meg. A szervezők arra kérik a résztvevőket, ha lehet, lila felsőben jöjjenek a túrára.


Az IBD gyakorisága a fejlett országokban, így Magyarországon is növekszik. Két ismert betegség tartozik ide: a Crohn-betegség és a fekélyes vastagbélgyulladás. Ma egyik sem gyógyítható, ám megfelelő gondozással a legtöbb beteg tünetei hosszú időn át szinten tarthatók, és megelőzhető a súlyos szövődmények kialakulása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!