Helyi sport

2016.05.12. 13:46

Kórházban fekszik a Szedeák ügyvezetője

Bonifert Domonkost mélyvénás trombózissal kezelik.

Gyúrós István

Először azt hitte, izomláza van, később mélyvénás trombózist állapítottak meg Bonifert Domonkosnál, a Naturtex-SZTE-Szedeák élvonalbeli kosárlabdacsapatának ügyvezetőjénél. A 48 éves szakember a vásárhelyi kórházban fekszik.


– Szombaton volt a GEMMA-futás az újszegedi ligetben, amelyen sérült gyermekekkel kocogtam együtt körülbelül kétszáz métert – emlékezett Bonifert. – Másnap fájni kezdett a vádlim, de először nem vettem komolyan. Amikor már éreztem, hogy ez nem izomláz, felhívtam a vásárhelyi kórház főigazgatóját, Kallai Árpád barátomat, mivel apukámnak és öcsémnek is volt hasonló baja. Be is igazolódott a sejtésem, mélyvénás trombózissal fektettek be.


A kifejezést arra használják, amikor vérrög képződik a mélyen fekvő vénákban, leggyakrabban az alsó lábszárakban. Bonifertnek feküdnie kell, és aki ismeri, tudja, ez nem a legideálisabb helyzet számára.


– Gyógyszereket kapok, hogy megállítsák a véralvadásomat, de remélem, hogy a hétvégén már kiengednek – folytatta. – Nem érzem magam betegnek, így még nehezebb ágyhoz kötve lenni. Szerencsére telefonon tudok dolgozni, így a kosárcsapat ügyeit is intézhetem a szobámból – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában