Szeged és környéke

2016.05.12. 08:30

Most minden percért fizetni kell a Mars téren

A működést veszélyeztette a Mars téri piac parkolórendszerének gyakori hibája - erre hivatkozva az igazgató lecseréli. A kivitelező - akitől 88 millió forint közpénzt követel vissza a piac vezetése - őrző-védőket állított az eszközök mellé.

Dombai Tünde

Megszűnt átmenetileg a negyedórás ingyenes parkolás a Mars téri piac parkolójában. Egységesen 120 forintot kell fizetni a kapunál a jegyszedőnek. Leszerelik ugyanis az eddigi elektronikus beléptető rendszert. Lesz helyette új, amit jövő héten kezdenek tesztelni. A tarifák a korábbiak lesznek, az új rendszerben marad az ingyen negyedórás lehetőség.


Rendőrök próbálták rendezni a vitát


– A beléptető rendszer sorozatosan leállt. Emiatt feltorlódott az autósor a be- és kijáratnál. Ilyenkor hirtelen készpénzszedésre kellett váltanunk, hogy egyáltalán működhessünk – indokolta az intézkedést [namelink name="Németh István"]. A Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója kinevezésekor, 2014 végén jelezte a kivitelezőnek, hogy eláll a szerződéstől a hibák miatt, és mert túlszámlázott. Mostanra odáig fajult a helyzet, hogy a cégvezető a cseréről döntött.


A berendezések keddi leszerelésekor megjelent a kivitelező, és őrző-védő céget hívott, hogy megvédje a tulajdonát képező tartozékokat. A vita rendezésében a rendőrség is próbált segíteni. A munkát a piac felfüggesztette, de folytatni fogja. Az ügyvezető szerint a szoftver és az eszközök a piac tulajdonát képezik, de tiszteletben tartja a bíróság döntését. És amíg az megszületik, szakszerűen tárolják az eszközöket.

 


Csere újabb milliókért


Időközben a piac új kivitelezőt talált, amelyik az eddiginél megbízhatóbb és gyorsabb szoftvert biztosít – állítja a piac igazgatója. A pályázaton az önkormányzat informatikai cége, a Ritek Zrt. futott be. 15,8 millióért adja a szoftvert, amiért garanciát vállal és karbantartja. Az új beléptetőnél is maradnak a sorompók, és még a parkoló területén, két automatánál kell fizetni. A rendszer képes lesz leolvasni az előrefizetős kártyákat, és rendszámokat is felismer.


88 milliót követel az új vezetés


A Mars téri beléptető rendszerre 2011-ben kötött szerződést az akkori igazgató, [namelink name=" Erdei Péter"], akit a jobboldali többségű közgyűlés delegált a cég élére. Ez a konkrét beruházás és általában a cégvezető működése nagy viharokat kavart, amiről többször írtunk (2015. január 29.: Ménesi: Erdei tandíját a piac fizette). Németh István felidézte, büntetőfeljelentést tettek Erdei ellen hűtlen kezelés miatt. Ennek egyik oka éppen a parkolórendszer volt. Erre eredetileg 9,5 millió forintos ajánlattal nyert megbízást a kivitelező, ám egy bonyolult szerződéscsomaggal az árat 40 milliósra tornázta fel. Ugyanez a cég kapott megbízást a térfigyelő kamerákra és a tűzriasztóra is. Ezekre hasonló nagyságrendben szerződött a korábbi cégvezetéssel. A beszállítótól a mostani piacigazgatóság 88 millió forint túlfizetést követel vissza polgári perben.


Kerestük a kivitelező T-Tech Kft. vezetőjét is, de telefonhívásunkra még nem reagált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!