Csongrád és környéke

2016.04.27. 09:55

Komfort nélküli bérlakást újítottak fel: fürdőszobát is kaptak a bérlők

Csongrád - Öt komfort nélküli bérlakást újítottak fel Csongrádon. A lakóknak már nem kell az udvari vécére járniuk télen. Hamarosan újabb szociális bérlakásokat is rendbe tesznek.

Králik Emese

– Sokkal könnyebb lett az életünk – foglalta össze a csongrádi József Attila utca egyik önkormányzati lakásában Botos Ferencné. Az udvarban öt, korábban erősen leromlott állapotú, komfort nélküli szociális bérlakást újított fel a város.


A Belügyminisztériumtól kaptak 20 millió forintot. Az összeg 90 százaléka 15 közfoglalkoztatott bére volt, 3,5 milliót költhettek alapanyagra. Fürdőszobákat alakítottak ki, ajtókat, ablakokat cseréltek, új eresz került a házra. A szomszédban élő Mezei Sándor azt mondta: a városellátó a munkavégzés közben még a lakók kérését is figyelembe vette, nála például egy fölösleges bejárati ajtó helyére ablak került. – Eddig télen-nyáron udvari vécére jártunk, ennek most vége – mondta.

Kijjebb került a bejárati ajtó. Botosnénak még szokni kell az átalakított lépcsőt is. Fotó: Králik Emese

Kijjebb került a bejárati ajtó. Botosnénak még szokni kell az átalakított lépcsőt is. Fotó: Králik Emese

Csongrádon 157 szociális bérlakás van, közölte a városházán Vinczéné Dudás Katalin irodavezető-helyettes. Arra, hogy a most felújítottak, illetve a többi is jó állapotban maradjon, nagyon figyelnek, sőt, Csongrád megyében talán egyedülállóan részletes helyi rendeletet is kidolgoztak. – A lakások felügyelete tavaly óta tartozik hozzánk. Van, amelyik azonnal beköltözhető, pályázni kell rá. A legutóbbi kimutatásunk szerint 25 millió forint körül tartott a kintlévőség, idén januártól új szabályozást vezettünk be azért, hogy az összeg ne növekedjen. Vannak például felújítandó lakásaink, amikor a bérlő vállalja a munkát, ezért reményeink szerint jobban meg is becsüli majd, amit kapott. Akik komoly tartozást halmoztak fel, azokat szociális szálláson helyezzük el. Új lehetőséget csak akkor kaphatnak az önkormányzattól, ha törleszteni kezdenek, és együttműködnek a kirendelt családgondozóval – részletezte.


A bérlőktől félévente bekérik a közüzemi számlákat, illetve a lakóknak előre fizető mérőórákat kell fölszereltetni. Azt, hogy a szigorítások meghozzák-e a várt eredményt, ősszel tudják megmondani. A felújítási program folytatódik, a Jókai és a Petneházy utca önkormányzati lakásai következnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!