Ásnak a tramtrain nyomvonalán

Hódmezővásárhely - Elkezdték a munkát a régészek Vásárhely és Szeged között a tramtrain, vagyis az integrált nagyvasúti rendszer tervezett nyomvonalán.

Munkatársunktól

A vásárhelyi Kistópart utcán füves területen, a nagyállomás szomszédságában kezdődött a feltárás és leletmentés.


– A munkával szerdán végeztek kollégáink a nagyállomásnál és a Népkertnél is. Mindkét helyszínre igaz, hogy a modern kori, több méter vastag feltöltés miatt a régészeti szempontból érdekes, nem bolygatott altalajt el sem érték munkatársaink, kivéve két kutatóárkot – közölte érdeklődésünkre [namelink name="Nagy Imre"], a vásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója. Még hozzáfűzte: amint indul a beruházás, az egész szakaszt régészeti vizsgálatnak vetik alá.


A nagyállomásnál lévő kutatóárokban török kori, koraújkori, vagyis 17., 18. századi településnyomokra bukkantak – hasonlót Vásárhely több részén találtak már –, míg a Népkertnél középső bronzkori, úgynevezett bodrogkeresztúri kultúrához tartozó, illetve Árpád-kori település nyomait tárták fel. Utóbbiakat már [namelink name="Csányi Viktor"], az ásatás vezetője közölte. Az előkerült, főként kerámiatárgyak, töredékek restaurálása zajlik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!