Ország-világ

2016.04.16. 12:06

Ferenc pápa 12 szír menekültet visz magával Leszbosz szigetéről

Ferenc pápa 12 szíriai muzulmán menekültet visz magával Leszbosz görög szigetről a Vatikánba - erősítette meg a pápai állam.

A Reuters hírügynökség által idézett egyik szemtanú közölte azt is, hogy látta, amint három családnyi szír menekült szállt fel a pápai repülőgépre. 


A vatikáni közlemény szerint két család Damaszkuszból, a harmadik Deir ez-Zórból származik: mindannyian olyan területekről menekültek, amelyeket az Iszlám Állam nevű  terrorszervezet tart megszállása alatt. A 12 menekült között hat gyerek van. 


Az érintettek még a menekültek visszaküldéséről szóló EU-török egyezmény március 20-i életbe lépése előtt érkeztek Leszboszra.


Ferenc pápa reményt adott szavaival a Leszbosz szigetén lévő menekülteknek


A világ 1,2 milliárd tagot számláló római katolikus közösségének vezetőjét, aki I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Ieronimosz athéni ortodox érsek társaságában járta be a tábort, könnyező és segítséget kérő menekültek fogadták. Többen sírtak, illetve a "szabadság, szabadság" szavakat skandálták, ahogy Ferenc pápa és a két vallási vezető üdvözölte az ottlakókat.


A menekült gyerekek rajzokat ajándékoztak a Vatikán vezetőjének, és fecnikre írt üzeneteket dugdostak a mellettük elhaladó pápa kezébe. Egy fiatal nő áttörte a rendőrségi kordont, az egyházfő lába elé vetette magát, és a sírástól elcsukló hangon azt mondta, menni akar.


Ieronimosz élőben közvetített beszédében a menekültválságot Európa "emberségének és szolidaritásának csődjelentésének" minősítette.


I. Bartolomaiosz szavaival közvetlenül a menekültekhez fordult, és azt hangsúlyozta, hogy aki tőlük fél, az még sosem nézett a szemükbe és sosem látta a gyerekeiket.


A három vallási vezető közös nyilatkozatban szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy "bátor" választ adjon e humanitárius válságra és annak kiváltó okaira. A dokumentum elismerte az eddigi erőfeszítéseket, azonban szélesebb körű nemzetközi konszenzust sürgetett és a jogállamiság, az emberi jogok és a kisebbségek védelme, az embercsempészek elleni küzdelem, a veszélyes útvonalak megszüntetése és a megbízható áttelepítési eljárások kidolgozása érdekében egy támogató program elindítására buzdított.


A látogatás további részében a három vallási vezető menekültek nyolc képviselőjével ebédel.


Megérkezett Leszbosz szigetére Ferenc pápa


Megérkezett a görög Leszbosz szigetére szombat délelőtt Ferenc pápa, aki I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Ieronimosz athéni érsek társaságában meglátogatja a szigeten működő Moria menekülttáborát és a menekültek képviselőivel ebédel.


A szigeten a tervek szerint öt órát eltöltő katolikus egyházfőt Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök fogadta Mytilene repülőterén.


"Ez az utazás egy kicsit más, mint a többi. Egy olyan út, amelyet megbélyegez a szomorúság... A második világháború óta történt legborzasztóbb humanitárius katasztrófával fogunk találkozni" - jegyezte meg a pápa leszállás előtt a repülőgép fedélzetén vele utazó újságíróknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában