Lehajolok

"Felháborodunk, amikor a várost csúfító, évről évre csak pusztuló telkeket, épületeket látunk. Micsoda hanyagság! – mordul fel az ember. Nincs ennek gazdája? – kérdi a járókelő a szegedi Szabadkai úton, a volt egyetemi tankertnél. Gyakran úgy hőbörgünk, hogy azt sem tudjuk, mi áll a dolgok hátterében. Millió akadálya lehet annak, hogy egy-egy terület újjászülessen: nincs megfelelő pályázat a rekonstrukcióhoz, nincs vevő a telekre, nincs tulajdonosi döntés, hogy hogyan hasznosítsa a birtokot és így tovább. Persze ezek nem kibúvók, minimálisan elvárható, hogy kaszáljon, járdát takarítson, szétdobált szemetet gyűjtsön a gazda. Előbb azonban nézzünk szét a saját házunk táján! Ha ott minden rendben, akkor kezdhetünk másokra mutogatni.

Amíg cigarettacsikkek hevernek az utcai szemetesektől pár lépésre, és amíg majdnem mindenki ott hagyja a sörösdobozát, italosüvegét és egyéb szennyét egy átmulatott éjszaka után, ahol épp kiesik a kezéből, addig nem igazán lehet számon kérni az elhanyagolt területek makulátlanságát. Számos olyan helyszín van, ami sokaknak szúrja a szemét. Kapásból három jut az eszembe Szegeden. Mi a helyzet az egykori tanpályával a Sándorfalvi úton? És a régi Budalakk-telephellyel a Bajain? Mikor épül már valami – legutóbb talán bútoráruházat emlegettek – a Móravárosi körút melletti nagy, gazos placcon?

Bár lehetne tovább sorolni a megoldásra váró dolgokat, mégsem ezt teszem. Inkább megfogadom, hogy a hétvégén kesztyűt húzok, és zsákba szedem a házunk mögötti füves-bokros részen elhajigált szemetet. Ennek nagyobb a haszna, mintha a fotelből szidnám a nemtörődöm embereket."