Ország-világ

2016.03.24. 20:06

Polgári engedetlenséget hirdetett a Tanítanék mozgalom március 30-ra

Meghirdette a korábban kilátásba helyezett polgári engedetlenséget március 30-a délelőttre, egyórás időtartamra, a Tanítanék mozgalom nevében Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója csütörtökön Budapesten. A szakminisztérium úgy reagált, hogy a gyermekek és a pedagógusok érdekét egyedül a párbeszéd és a közös munka szolgálja.

Az igazgató újságírók előtt emlékeztetett, a március 15-i demonstrációjukon felszólították a kormányfőt és az államfőt, hogy kérjenek bocsánatot "az elmúlt hat évben megalázott pedagógusoktól", de a bocsánatkérés nem érkezett meg szerda éjfélig. Nem történt előrelépés a Civil Közoktatási Platform 12 pontjának ügyében sem - jelezte.

Azt kérik, hogy a pedagógusok és a velük szimpatizálók szerdán 8 és 9 óra között álljanak ki az iskolájuk elé, szavaztassák meg újra a platform 12 pontját, nyilvánítsák ki elégedetlenségüket, azt, hogy mindenképpen változást szeretnének szeptembertől. Példaként hozta az érettségi rendszer átalakítását, hogy a diákok azokból a tárgyakból és úgy tehessen vizsgát, ahogy a tanulmányaikat megkezdték. Problémaként jelölte meg a mindennapos testnevelést is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma erre úgy reagált, hogy a gyermekek és a pedagógusok érdekét egyedül a párbeszéd és a közös munka szolgálja, és ennek hatékony formája a köznevelési kerekasztal, ahol rendszeresen napirenden vannak az "alternatív kerekasztal" 12 pontjában felvetett témák is, és ahol az elmúlt egy hónapban már számos eredményt értek el. 

Ezek között említette, hogy csökken a tanárok és a gyermekek terhe, jelenlegi formájában megszűnik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, nő az iskolaigazgatók mozgástere, javul a pénzügyi finanszírozás, tovább foglalkoztathatóak lesznek a nyugdíjas tanárok. Mindemellett folytatódik a pedagógus-béremelés, biztosítják az ingyenes gyermekétkeztetési és tankönyvellátási programot - sorolták.

Kitértek arra is: a szülők döntő többségével együtt továbbra sem tartják helyesnek, hogy politikai célú akciókban gyermekeket használnak fel, illetve azokat a gyermekek tanításának kárára, tanidőben szervezik. Munkajogi következményekkel emiatt viszont nem kell számolni - közölte a tárca.

Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre azt mondta: nem gondolja, hogy a magyar tanárok többségének az lenne az elsődleges, hogy "Pukli Istvánnal és Pilz Olivérrel vállaljanak szolidáris közösséget". "Ezek az urak simán kiszolgálják a hazai ellenzéket" - fogalmazott.

A Lehet Más a Politika (LMP) - miután szakszervezetekkel egyeztetett - azt közölte, hogy nem adottak a törvényi feltételei a jogszerű sztrájk gyakorlásának. A 2010-es sztrájktörvény-módosítás valójában nem a sztrájkjog szabályozására, hanem beszüntetésére lett kitalálva.

Szerintük olyan egyértelmű szabályozásra van szükség, amely a sztrájkhoz való jogot érvényesíti, nem pedig folyamatos időhúzással ellehetetleníti. 

A Demokratikus Koalíció (DK) üdvözli a már bizonyossá vált sztrájkot, és arra buzdít mindenkit, hogy csatlakozzon ahhoz. 

Hozzátették, hogy az ellenzéki párt azt a "Sokak Magyarországát" teremtené meg Orbán Viktor bukása után, ahol a kevesek végrehajtói, nem pedig megakadályozói a sokak akaratának.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) kiáll az iskolai autonómia és az esélyegyenlőség mellett - közölte a párt. 

Hozzátették, hogy a rendszerváltás meghozta a tanszabadságot, de nem hozta meg az esélyegyenlőséget. Ezért vissza kell adni a helyi közösségeknek az iskolákat, fel kell szabadítani a pedagógusokat és a gyerekeket is a fölösleges terhelés alól, és meg kell adni a szabad tankönyvválasztás jogát a tanároknak.

Címkék#oktatás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában