Egyperces

2016.03.24. 08:52

Számkivetett lett az RTL Klubnál Bernáth József

A Konyhafőnök egykori séfje a Borstól értesült a hírről, amiről a versenyzőket e-mail­ben tájékoztatta a csatorna.

Már a távozásának a híre is hideg zuhanyként érte A Konyhafőnök rajongóit, most újabb fejtörést okozhatnak a legfrissebb hírek. [namelink name="Bernáth József"] kapcsán ugyanis a napokban egy elektronikus levél érkezett meg a műsor játékosai részére - írja a Bors.


- Meglepő volt. Arra hívták fel a figyelmet, hogy József már nem hivatkozhatna a műsor és a csatorna nevére, amennyiben vendégszerepléseken vesz részt, és arra is emlékeztettek mindenkit, hogy az ilyeneken lehetőleg senki ne társuljon hozzá, ha felkérést kap - emlékezett a műsor egyik volt játékosa, akinek állításait egy másik szereplő is megerősítette a lapnak.


A Bors megpróbálta kideríteni, mi történhetett, hogy a műsor egyik legnépszerűbb arcával kapcsolatban már az egykori játékosokat is figyelmeztetnie kellett a csatornának. A lap kérdéseire az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese, [namelink name="Kolosi Péter"] küldte el válaszait, amelyekből kiderül, Bernáth József a jelek szerint sose térhet vissza a képernyőre.


"A Konyhafőnök zsűrije a negyedik évadra teljes egészében megújul, a csapatnak már nem lesz tagja Bernáth József. Így ő már nem tartozik a csapatunkhoz, illetve A Konyhafőnök márkához sem, amit a műsor befejezése óta használ a kommunikációjában, ezért úgy véljük, hogy nincs abban semmi rendkívüli, hogy a velünk szerződésben álló volt játékosokat korrekt módon tájékoztattuk ezekről a fejleményekről, és kereskedelmi televízióként eldöntjük, hogy kivel, milyen formában szeretnénk a továbbiakban együttműködni. Józseffel a jövőben sincsenek képernyős terveink, mivel szerintünk nem megfelelő módon járt el, de ezt az ügyet nem tereljük jogi útra" - közölte Kolosi.


Bernáth Józsefet telefonon érte el a Bors, aki a lap munkatársától értesült arról, hogy a játékosok elektronikus levelet kaptak vele kapcsolatban, és arról is, volt munkaadója a jelek szerint végleg leszámolt vele. A séf csak annyit közölt, ma beszél Kolosival, és ezt követően áll a Bors rendelkezésére. Ezidáig a lap mégsem érte el.

 

Borsonline.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!