Jogerős a székkutasi téeszvezető ellen hozott ítélet

Székkutas - Nem fellebbezett a Székkutasi Új Élet Tsz elnöke, ezért jogerőre emelkedett az ellene hozott bírósági ítélet. Sz. Imre sikkasztás miatt 1 év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Antal Sándor

– Nem fellebbeztek, ezzel elismerték, hogy hibáztak – mondta el véleményét Szél István székkutasi polgármester arról, hogy jogerőre emelkedett az ítélet Sz. Imrével, a Székkutasi Új Élet Tsz elnökével szemben.


Korábban megírtuk (2015. november 24.: Felfüggesztett börtönt kapott az Új Élet vezetője), Sz. Imrét 736 rendbeli üzletszerűen, kisebb értékre elkövetett és 343 rendbeli üzletszerűen, szabálysértési értékre elkövetett sikkasztás miatt első fokon 1 év felfüggesztett börtönre ítélte a vásárhelyi járásbíróság. A végrehajtást 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztették.


Az ügy 2010-ben robbant ki, amikor az egyik lakossági fórumon több kutasi lakos kért segítséget [namelink name="Lázár János"] országgyűlési képviselőtől azért, mert az Új Élet Tsz-nél visszaéléseket tapasztaltak. Közel 103 millió forintot nem osztottak ki a tagoknak, pedig az értékesített terület még 2007 márciusában elkelt, a vevő az összeget átutalta, de a cég nem utalt tovább. Lázár sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett.


A járásbíróság tényállása szerint Sz. Imre a szövetkezet számlájára érkező és a részarány-tulajdonosokat megillető, körülbelül 103 millió forinttal 2007. március 30. után sajátjaként bánt. Az összeget különböző pénzügyi műveletekben – többek között hiteltörlesztésre, közmű- és járuléktartozás kiegyenlítésére – használta, így 1079 embernek okozott különböző nagyságú kárt.


Szél István lemondásra szólította fel az elnököt, aki 2014-ben újraválasztatta magát. Közben a kárból mintegy 80 millió forintot kifizettek.


– Az elnöknek ki kell állnia a nyilvánosság elé, és elnézést kell kérnie mindenkitől. Függetlenül attól, hogy a károsultak többsége már megkapta a pénzét – véli [namelink name="Szél István"]. A polgármester szerint amellett, hogy az embereket nem tekintette partnerének a vezetőség, Székkutasnak is rossz hírét keltette.


– Vérfrissítésre van szükség a cég életében – jelentette ki a polgármester, aki elmondta, azért szólal meg az üggyel kapcsolatban, mert a település egyik legnagyobb foglalkoztatójáról van szó, amely családokat tart el. Jelenleg közel 1000 hektáron gazdálkodik a cég, amely korábban sokkal jobb helyzetben volt.


Sz. Imrét szerettük volna megkérdezni, de nem értük utol. A tsz vezetékes telefonszámán is kerestük, ahol azt mondták, a héten nincs bent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!