Helyi gazdaság

2017.09.21. 09:36

Több mint kétezer napelemet telepítenek a magyar háztartások

A jövő év végéig hozzávetőleg 2500 új háztartási méretű kiserőmű létesülhet az országban, mert

Most szerelik fel azokat a napelemes rendszereket, amelyek telepítésére a tavaszi kérelmezési hullám során szereztek engedélyt - nyilatkozott a csütörtöki Magyar Nemzetnek Kiss Ernő, a Magyar Napelem, Napkollektor szövetség elnöke. 


Ez azt jelenti, hogy a következő két év során dinamikusan növekszik majd a napenergia-hasznosító kapacitás, amely tavaly év végén mintegy 165,5 megawattot tett ki. Elmondása szerint az első negyedévben lezajlott kérelmezési hullámot az indította el, hogy a kormány új díjtételt vezetett be, amely azonban csak a március vége után kiadott engedélyek alapján megépülő egységekre vonatkozik. 


Kiss Ernő kiemelte, ha a kormány támogatni kívánná a napenergia-szektort, akkor adókedvezményeket kellene biztosítania a napelemek telepítőinek. Ha egy átlagos méretű szolárrendszer árából akár 10 százalékot is megtakaríthat a megrendelő, ha külföldi társaságtól veszi meg.

Címkék#napelem

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában