Szeged és környéke

2017.09.19. 12:25

Felismerte ellopott biciklijét egy járókelő Szegeden

A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei egy kerékpárost igazoltattak a belvárosban, amikor egy járókelőnek ismerős lett a kétkerekű. Hamar kiderült, hogy aki rajta ül, nem a piacon vette.

A járőrök szeptember 18-án valamivel 20 óra után állítottak meg egy belvárosban bicikliző férfit. Igazoltatása során ellenőrizték a személyazonosságát, de az általa vezetett kétkerekűt is megvizsgálták a körözési rendszerben, mely abban nem szerepelt. Amikor a jármű tulajdonjogáról nyilatkoztatták, azt mondta, azt korábban a piacon vásárolta.

Az intézkedés közben a rendőrökhöz odament egy az utcában lakó férfi és a járőröknek elmondta, hogy neki is épp ilyen biciklije van, valamint az azon található különös ismertetőjelek is egyeznek a sajátjával. Ezt követően az egyik járőrrel a lakóhelyére ment, majd ott megállapították, hogy a kerékpár nincs a helyén.


A feltételezett elkövetőt a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során a bűncselekmény elkövetését elismerte. Vele szemben lopás vétségnek megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - írta a police.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!