Ország-világ

2017.09.05. 14:25

Hitelesítette a Kúria a korrupciós bűncselekmények ügyében beadott népszavazási kérdést

Korábban Melles Marcell, az Alapjogokért Központ munkatársa a NVB döntése ellen fellebbezett, beadványában a többi között amellett érvelt, hogy a kérdés nem egyértelmű.

A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi döntését helybenhagyva hitelesítette a korrupciós cselekmények jelenleginél hosszabb, legalább 12 éves elévülési idejéről szóló népszavazási kérdést kedden - tudatta a legfelsőbb bírói fórum közleményben a honlapján.


A Vágó Gábor, korábbi LMP-s parlamenti képviselő által magánszemélyként benyújtott kérdés úgy szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?

Az NVB hitelesítette május elején a kérdést, indoklása szerint az megfelel a törvényi feltételeknek, az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, nem pedig tiltott tárgykörbe. Miután az NVB tagjai 5:5 arányban szavaztak, Patyi András elnök hitelesítést támogató voksa döntött. Az NVB határozata ellen fellebbezést nyújtottak be, így került a Kúria elé az ügy.


Sajtóhírek szerint a fellebbező Melles Marcell, az Alapjogokért Központ munkatársa, aki beadványában a többi között amellett érvelt, hogy a kérdés nem egyértelmű.


A Kúriának a felülvizsgálati kérelmet elutasító és az NVB döntését helybenhagyó határozata szerint az NVB jogszerűen döntött a népszavazási kérdés hitelesítéséről, a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal ellentétben a kérdés kizárólag egyféleképpen értelmezhető, és arra irányul, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el.


A Kúria honlapján a közlemény mellett a határozat teljes szövege is olvasható az alábbi linken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában