Helyi sport

2017.07.16. 08:13

Nincs ideje unatkozni: csütörtökön lett hatvanéves Domokos Mihály sportvezető

Hatvanadik születésnapját ünnepelte csütörtökön Domokos Mihály, a Szeged KE női kosárlabdacsapatának ügyvezetője, az SZTE Testnevelési és Sporttudományi Intézetének menedzsmentért felelős vezetőhelyettese, ebből ötven évet a sportban töltött el. Nincs ideje unatkozni, sok mindent szeretne még elérni: az egyik ilyen, hogy újra élvonalbeli női kosárlabdacsapat legyen Szegeden.

Gyúrós István

– Hogyan ébredt  a hatvanadik születésnapján?

– Nem túl jól... A hét elejét a Balatonnál töltöttük a párommal, Krisztával, meglátogattuk Marci fiunkat, aki táborozik. Ott friss volt a levegő, lehetett pihenni, Szegeden viszont elég meleg van a belvárosban.


– Megvolt már az ünneplés?

– Először a kollégák köszöntöttek az egyetem Testnevelési és Sporttudományi Intézetében, ez nálunk hagyomány. A szegedi és békési barátokkal is megvolt az ünneplés, amit Kriszta szervezett: a Szabadság úszóházon tartottunk egy kis összejövetelt.


– Életének hat évtizedéből mennyit töltött ki a sport?

– Ötven évet, eddig. Békésen kezdtem kosárlabdázni, kiváló sportélet volt a településen. Az ügyesebbek közé tartoztam, emellett atletizáltam, a gimnáziumban pedig, amikor már láttam, hogy a tanári pályára készülök, a tornát is elkezdtem. Jelentkeztem a TF-re, de csak a csókosok kerülhettek be akkoriban, fél ponttal lemaradtam... Elmentem képesítés nélkül tanítani, majd két évvel később, 1978- ban felvettek a szegedi egyetemre. 1982-ben itt szereztem az első diplomámat.


– Akkor még azonban nem maradt a városban.

– Apám nem érte meg, hogy felvegyenek az egyetemre, még húsz sem voltam, amikor elhunyt. Édesanyám miatt hazamentem Békésre, megyei ösztöndíjasként ott kezdtem tanítani. 1989-ben csábítottak vissza Szegedre.


– Kiknek lehet ezért hálás?

– Kishalmi Ica néni keresett először, Kovács Iván is biztatott. Pungor Miki, aki korábban a tanítványom volt, felajánlotta, hogy vegyem át tőle a női kosárlabdacsapatot, amely akkor SZEOL AK néven futott. Egy évig másodedző voltam, 1990-től már én irányítottam. Az egyetemen Gyetvai Gyuri volt a tanszék vezetője, aki lekáderezett, és mivel jókat hallott rólam, tanítani hívott. Azóta az egyetem és a kosárlabdasport az életem része.

60! Domokos Mihályt a kollégáktól kapott lufi is emlékezteti a kerek évfordulóra. Fotó: Frank Yvette

60! Domokos Mihályt a kollégáktól kapott lufi is emlékezteti a kerek évfordulóra. Fotó: Frank Yvette

– Könnyen boldogult?

– Úgy alakult a családi életem, hogy két kicsi gyermekemmel költöztem Szegedre: Balázs akkor öt-, Márti hároméves volt. Anyukám jött még velem, hogy segítsen. Sok logisztikát igényelt, hogy megfeleljek az egyetemen és a sportban, emellett neveljem a kicsiket. Krisztával 1991-ben ismerkedtem meg, huszonhetedik éve az életem része. Misi és Marci révén két közös gyerekünk van, előbbi húsz-, utóbbi kilencéves. Balázs már harminckettő, ő Németországban él, Márti pedig nemrég volt harminc.


– Ha tíz év múlva, a hetvenedik születésnapján beszélgetünk, mire szeretne visszaemlékezni?

– Van még dolog bőven. A sporttudományi intézet sok energiát igényel, emellett szeretném elérni, hogy a női kosárlabdacsapat újra az élvonalban szerepeljen. Azt gondolom, bebizonyítottuk, hogy méltók vagyunk erre, felelőtlenül viszont nem akarunk belevágni. Ha a város ezt szabja ránk, a másodosztályban is folytatjuk a megkezdett munkát, de nagy álmom, hogy a legjobbak között játsszunk. Szeretnék még edzősködni, kicsikkel foglalkozni – jelenleg beugrós vagyok, annál a korosztálynál helyettesítek, ahol szükség van rám. Azt is remélem, egyre többet unokázhatok: Balázséknál már van egy gyerek, bízom benne, hogy a következő tíz évben még több unoka érkezik a családba. Jó lenne az is, ha a hobbijaimra több idő jutna: szeretek horgászni, illetve hajókázni, igaz, a ladikommal hat éve ki sem tudtam mozdulni a Tiszára időhiány miatt.


– Hiányzik a Szeviép-Szeged, amely a magyar női kosárlabda-elit tagja volt, és a nemzetközi porondon is sikeresen szerepelt?

– Sokat tanultam abból az időszakból. Jó évek voltak, de most már néhány dolgot biztosan másként csinálnék, mint akkor. Nem dúskáltunk az anyagiakban, de amit megígértünk, azt nagyjából betartottuk, csak az utolsó három hónap nem sikerült az ismert okok miatt.


– Nem tétlenkedik a hetedik évtized elején: augusztus közepén irány Tajvan!

– Harmadszor leszek a női kosárlabda Universiade-válogatott csapatvezetője, négy éve az oroszországi Kazanyban, két éve a dél-koreai Kvangdzsuban voltunk. Most Tajpejben lesznek a meccsek, augusztus végéig tart a torna, utána pedig indul az új tanév és az új szezon. Nincs idő unatkozni.

Címkék#kosárlabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában