Szeged és környéke

2017.07.13. 12:15

Tovább nő a gyanúsítottak száma a Czeglédy-ügyben

Tíz ember már előzetes letartóztatásban van, kedden pedig a nyomozóhatóság újabb gyanúsítottat hallgatott ki és vett őrizetbe.

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás miatt indult nyomozás során, az ügyészség indítványozta az előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.


Serfőző Katalin közölte, a gyanú szerint a Czeglédy Csaba által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré szerveződő céghálózat 2013 és 2016 között mintegy 3 milliárd forint kárt okozott az állami költségvetésnek.


Tíz ember már előzetes letartóztatásban van, kedden pedig a nyomozóhatóság újabb gyanúsítottat hallgatott ki és vett őrizetbe a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő eljárásban.


A gyanú szerint az új gyanúsított a bűnszervezetbe tartozó egyes iskolaszövetkezetek cégalapításának, cégjogi módosításainak bejegyzése során járt el. A főügyészség indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását.


Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, aki ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!