Helyi sport

2017.07.03. 13:38

Megvan az alapcsapat

A hét második felében kezdi meg a felkészülést a Makó NB III-ban újonc csapata, amelyhez egy játékos már visszatért: Babolek Zoltán a Videoton utánpótlásából Cegléden át Hódmezővásárhely érintésével igazol haza.

M. J.

Van már program

Az első felkészülési mérkőzést július 12-én játssza a Makó otthon 18 órától a Méhkerék ellen. A további program, július 15., 10 óra: Makó–Mezőhegyes; július 22., 10 óra: Makó–SZEOL; július 26., 18 óra: HFC–Makó; augusztus 2., 18 óra: Makó–Füzesgyarmat. A klub még három mérkőzést szeretne lekötni az augusztus 12–13-án rajtoló NB III-as szezon kezdete előtt.


Két héttel tovább tartott a Makó 2016–2017-es futballszezonja: mint Csongrád megyei bajnok osztályozót játszott a zalai Nagykanizsa ellen, és a kétmérkőzéses párharcot 4–3-as összesítéssel megnyerve feljutott az NB III-ba. Nem csoda, ha az együttes egyelőre nem edz.


– A hét második felében kezdjük el a munkát két részletben: előbb a próbajátékosokat nézzük meg, majd az osztályozón szerepeltek térnek vissza a csapathoz – nyilatkozta Méhes Tibor, a Makó vezetőedzője. – A saját nevelésű Sirokmán Zoltán a Honvéd II. együttesénél van, Pisont István teszteli.


Mint feljutó csapat szeretnénk egyben tartani a keretet, ettől függetlenül biztos lesz egy-két távozónk. A legutóbb Hódmezővásárhelyen szerepelt Babolek Zoltán hazatér, hiszen itt nevelkedett, innen került el a Videoton utánpótlásába, majd Ceglédre az NB II-be. Öt hetünk marad a munkára, de van egy alapcsapatunk, amely fiatal és jó, ehhez kell olyat igazolni, aki rögtön tud segíteni.


Mint lapunk korábbi makói számában megírtuk (2017. július 1.: Kész a stadion), már csak kevés dolog hiányzik ahhoz, hogy használatba vegyék a játékosok az Erdei Ferenc téri sporttelep új létesítményét.


– A régi klubban öltöztünk eddig, így nagyon várjuk már az új, korszerű öltözőépület használatát – nyilatkozta Méhes. – Azt nem tudjuk, mikor vehetjük igénybe, de reméljük, minél hamarabb. Az első hazai bajnokin vélhetően már elfoglalhatják a nézők az új lelátót is, amely elé visszakerült a kispad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában