Öröm és gyász a makói gálaműsoron

Azért mégis végigmondta, ha sírva is, miért ég egy-egy mécses pénteken este a Hagymaház színpadának két oldalán az évadzáró gálaműsoron. Az egyikkel Antolik Szilviára – lánykori nevén Vas Szilviára – emlékeztek, aki fiatalon az együttes táncosa volt tíz éven át, Mária első tanítványainak egyike, derűs, mindenki felé örömet sugárzó ember.

Munkája miatt hagyta abba a táncot, de a jó kapcsolat megmaradt. Az egészségügyben kezdett dolgozni, aztán a szegedi Rétes Roziban sütötte a rétest. Férjével együtt a rétesfesztiválok résztvevője volt, Tiranától Párizsig járták Európát, rendezvényeken népszerűsítették az ételt. Szilvi idén februárban, 46 évesen ment el. A másik mécsest a 64 évesen elhunyt Szurdi Zsolt tiszteletére gyújtották. Őt a legtöbben a Gőzerő együttes és a szegedi rockklub révén ismerték. Zsolt népzenészként játszott a Marosban, aztán a rockzenét választotta, de az utóbbi tíz évben rendszeresen visszajárt Makóra segíteni, elkísérte a Marost a fellépéseire. „Macám, ott a helyem!" – mondta a telefonba, ha a művészeti vezető felhívta. Mindegy volt neki, milyen hangszeren lesz rá szükség.

Makón is egyre több családos, idősebb ember tanul meg táncolni. Fotó: Bakos András

A táncegyüttes tagjai fontosnak érezték, hogy így is elbúcsúzzanak tőlük, két koreográfia között. Bár a legtöbbször az örömét fejezi ki az ember a táncban, az azért mégis a teljes élet tükre, amelyben öröm és bánat együtt van.

A Maros 36 éve működik, csoportjait különböző életkorúak alkotják, 6–8 évesek, akik művészeti iskolai formában tanulják a népi kultúrát, és idősebbek, köztük hatvanon túliak. Az utóbbi években Makón is jellemző, hogy családos emberek tanulnak meg táncolni, és közülük sokan eljutnak addig, hogy színpadon is bemutatkoznak. A Marosnak már két ilyen csoportja van. A most bemutatott táncokkal az idősebbek hazai rendezvényeken szerepelnek nyáron, a fiatalok pedig – ahogy a többi jobb magyar néptánccsoport – járják Európa fesztiváljait. Ők most Montenegróba és Bulgáriába készülnek.