Szeged és környéke

2017.06.06. 10:31

Ragány Zoltánnak egy ideje már a tárgyalóterem jelenti a színpadot

Szeged - Ha valakit igaztalan vádak után akár csak pénzbüntetésre vagy közérdekű munkára ítélnek, az ugyanolyan rombolóan hat a lélekre és az emberségre, mintha ártatlanul küldenék a rácsok mögé. Sokkal több hiba van az igazságszolgáltatás rendszerében, mint ami napvilágra kerül. Ennek valószínűségét kellene az ebben dolgozóknak a lehető legkisebbre csökkenteni. Én is ezt próbálom tenni - mondja Ragány Zoltán ügyvéd.

Kiss Gábor Gergő

Csak tökfőzeléket ne!


Ragány Zoltán 1979. június 14-én született Kisvárdán. Két gyermeke van. Ajakon és Kisvárdán járt általános iskolába. A kisvárdai Szent László Szakközépiskolában érettségizett számvitel szakon. Diplomáját a szegedi jogi karon szerezte meg. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karának bűnügyi szakjogász szakos hallgatója. A tökfőzeléken kívül szinte minden ételt szeret. Kemény ügyek tárgyalása után szívesen hallgat könnyedebb zenét autójában, máskor a komolyzenét részesíti előnyben.

– Amatőr színészként megszerzett képességeit mennyire tudja kamatoztatni ügyvédként?

– A különböző szituációkban való magabiztos fellépés mindenkinek előnyös. Ehhez nem kell ügyvédnek lenni, ez minden szakmára igaz. De ezt a határozottságot például a színpadon az ember megtanulhatja. Remélem, hogy ez nekem is sikerült.

Még mindig megtalálják a rendezők

– Mit jelentett és jelent a mai napig önnek a színház?

– Már az általános iskola negyedik-ötödikeseként részt vettem versmondó versenyeken, majd az amatőr színészkedést is kipróbáltam. A színház volt az első szerelem, amit az ember sohasem felejt el. De mégsem ezt a szakmát éreztem igazi hivatásomnak, ezért a színészettel való foglalkozást abbahagytam, és választottam helyette a jogi pályát. A szerelmemhez azért néha visszatérek. Tavaly a szegedi Pinceszínházban játszottam a Mezítláb a parkban című darabban. De jelenleg a színház teljesen háttérbe szorult, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a közelmúltban két szerepajánlatot is vissza kellett utasítanom. Az egyik felkérés szintén a Pinceszínház Francia rúdugrás című vígjátékára érkezett, a másik Kisvárdáról az Anconai szerelmesek egyik szerepére. Nem tudnék annyi időt a próbákon eltölteni, amennyit a rendezők elvárnának: most időből van nekem a legkevesebb. Jelenleg több tucatnyi ügyet viszek egyszerre az ország különböző bíróságain védőügyvédként.


– Ügyészként kezdte pályafutását, majd ügyvédnek állt. Eléggé éles váltás ez a szakmában.

– Nem volt ez akkora pálfordulás. Az eljárási törvény betartásával jár el a bíró és az ügyész, és többek között ennek a betartatására szerződik az ügyvéd. Ugyanannak a törvénykönyvnek a sorait olvassuk, de olykor nem ugyanabban a sorrendben és nem ugyanazért az eredményért, hiszen az ügyész és az ügyvéd érdeke mégiscsak ellentétes. Azt azért fontos tudni, hogy a védők törvényileg elfogultak védenceikkel szemben. Egy ügyésznek viszont sosem szabad elfogultnak lennie. Ügyészként megtanultam a szakmát, és ahogy a színházi előéletemet, úgy ezt is jól tudom kamatoztatni védőként. Joghallgatóként főleg a polgári joggal foglalkoztam, majd államvizsga után véletlenül futottam bele egy fogalmazói pályázatba az ügyészségre, amit elnyertem. De mindig bennem volt, hogy ki szeretném magam próbálni a másik oldalon is. Ha az ember az egyik csapatban tud jól játszani, de sportnyelven szólva nem hódítja el a vb-trófeát, a másikban még nagyobb sikereket érhet el.

Szemben a malomkövekkel

– Pillanatig sem volt lelki vívódása abból, hogy súlyos bűncselekmények esetén olyanokat kell védenie, akiket ügyészként inkább a rácsok mögé akart juttatni?

– Senkit nem akartam rácsok mögé juttatni ügyészként sem. Nem ítélkezem, csak az anyagi és eljárási jogokat kívántam maximálisan érvényre juttatni. Most sem az ítélkezés a dolgom védencem felett, hanem hogy annak az embernek, aki ott áll egyedül egy professzionális rendszer malomköveivel szemben, megfogjam a kezét, és elmondjam neki, hogy mikor mi történik majd, és a hatóságok ne tudjanak vele szemben bármit megcsinálni. Hogy valaki bűncselekményt követett el vagy sem, az csak az eljárás legvégén, a jogerős ítéletkor derül ki. Addig végig megilleti az ártatlanság vélelme. Nagyon könnyen tudunk pálcát törni és ítélkezni valaki felett: ha rátették egy emberre a bilincset, na az biztosan bűnös. De ha egy közeli hozzátartozónk vagy szerettünk kerül egy eljárás fókuszába, máris másképpen működünk. Hát nem azt szeretnénk, ha az adott ügyben felmentenék vagy a lehető legenyhébb büntetést szabnák ki rá? Vagy ha a legjobb büntetőügyvéd védené, akit máskor, más helyzetben néha meg is vetünk pályaválasztása miatt? Én ennek a teljesen normális emberi igénynek próbálok megfelelni.

Tudatos döntés volt, hogy az ügyészi pálya után védőügyvédként is ki akarom próbálni magam - mondja Ragány Zoltán. Fotók: Kuklis István

Tudatos döntés volt, hogy az ügyészi pálya után védőügyvédként is ki akarom próbálni magam – mondja Ragány Zoltán. Fotók: Kuklis István

– Legemlékezetesebb esetei ügyészként és ügyvédként?

– Ügyészi pályafutásomból nem említenék semmit: hátrafelé csak akkor nézünk, ha kanyarodunk, és meg akarunk győződni arról, hogy senki nem jön mögöttünk. Védőként két esetet emelnék ki: a sokak előtt is ismert domaszéki taxisgyilkosságot, aminek elkövetőjét első fokon életfogytiglannal sújtották, majd másodfokon 14 évet szabtak ki rá. A másik ügy egy debreceni emberölés: először többszörösen minősített emberölés miatt ítélték életfogytiglanra, majd másodfokon a védelmét ellátva 8 év szabadságvesztést kapott. Az áldozat egy orrba ütés után halt meg, mert belefulladt a vérébe. Nyolc napon túl gyógyuló sérülések sehol nem voltak rajta, de ezt első fokon nem vették figyelembe. Sok ember vág orrba valakit, akinek nem akarja a halálát. De ezt csak másodfokon sikerült kellőképpen megértetni a bírósággal.

Hibák a rendszerben

– Éles a különbség mindkét esetben a két első- és másodfokú ítélet között. Mi a véleménye a magyar igazságszolgáltatásról?

– Bármit mondanék, nem volna igaz. Ha dicsérnék, álszentnek hatna. Ha csak kritizálnék, okkal vetődne fel a kérdés: miért ilyen hangnemben beszélek. Mindig az egyedi ügyeket kell megvizsgálni, két egyforma ügy és büntetőeljárás nincs. De egyetlenegy hiba is sok az igazságszolgáltatásban. És nem csak azt tartom hibának, ha valakit egy látványos ügyben ártatlanul életfogytiglanra ítéltek, mint például a móri ügyben. Nagyon sokan állnak igaztalanul bíróság elé kisebb súlyú esetekben is, akikről nem számol be a média. Pedig ha valakit igaztalan vádak után akár csak pénzbüntetésre vagy közérdekű munkára ítélnek, az ugyanolyan rombolóan hat a lélekre és az emberségre, mint ha valakit ártatlanul küldenek örökre a rácsok mögé. Hiszen ha valakit első fokon elítélnek akár csak egy lopási ügyben, majd kiderül másodfokon, hogy mégsem ő követte el, szűkebb környezetében vagy esetleg falujában őt még tolvajnak fogják tartani. Itt van például Pusoma Dénes ügye. Az 1990-es évek első felében Ivádon megvertek egy özvegyasszonyt, aki később belehalt sérüléseibe. A helybeli Pusoma Dénest gyanúsították, majd vádolták meg a tett elkövetésével. El is ítélték, börtönbe került. Két év után derült ki, hogy más volt a tettes. A férfi szabadulása után öngyilkosságba menekült. Véleményem szerint sokkal több hiba van a rendszerben, mint ami napvilágra kerül. Ennek a valószínűségét kellene az igazságszolgáltatásban dolgozóknak a lehető legkisebbre csökkenteni.


– Az egyetemen is oktat. Mit tanácsol a jövő jogászainak? Hogyan végezzék a munkájukat?

– Csak szempontokat szeretek adni. Ha valakinek nem olyan magabiztos a fellépése, nem bírja a nyilvánosságot, az ne a rivaldafényben zajló jogászi munkákat válassza magának. Amit minden esetben javaslok függetlenül a hivatásválasztástól: legyenek mindig kritikusak és kételkedők. Amit látunk és hallunk, korántsem biztos, hogy az, aminek látszik.

 

– Kevés szabadidejét mivel szereti tölteni?

– A szeretteimmel. Jó lenne tíz év múlva odáig eljutni a munkában, hogy azt másokhoz hasonlóan péntek délben be tudjam fejezni, és a hétvégéket velük tölteni. Szeretném, ha addigra újra lenne elég időm a színpadra lépni. Énekelni még mindig szeretek, de a színházban már inkább a prózai szerepek eljátszása érdekel. A siker mögött általában sok lemondás és munka van: ez igaz az ügyvédi hivatásra is. Van, hogy az ügyek tanulmányozása, tárgyalások és meghallgatások miatt naponta csak másfél-két órát alszom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!