Festmény az esti égen

Érdemes az eget kémlelni. Nappal, tiszta és napos időben bárányfelhőket láthatunk, amelyeknek időnként egy-két kisebb, sötétebb színű is társukul szegődik. Mintha a puli, mudi vagy pumi terelné a birkanyájat, és mi „pásztorok” lentről figyelnénk, jól végzik-e a dolgukat. Az esti égbolton tiszta, felhőmentes időben rengeteg csillagképet és távoli magányos csillagot figyelhetünk meg, személyes kedvencem az Esthajnalcsillagnak is nevezett Vénusz és az Orion-csillagcsoport. Petőfi Sándor is megírta A négyökrös szekér című versében: „Ne válasszunk magunknak csillagot? Szólék én ábrándozva Erzsikéhez, A csillag vissza fog vezetni majd, A mult időknek boldog emlékéhez, Ha elszakaszt a sors egymástul minket. S választottunk magunknak csillagot”. Persze, ez főként a szerelmesek kiváltsága.

De az eget, nappal, este és éjszaka mások is figyelhetik. Így tettem a minap, amikor Petőfitelepről hazafelé tartva a buszra vártam. Az égboltozat nem volt tiszta, a csillagok elbújtak a sötét felhők mögé, amelyek szinte festményt, freskót rajzoltak a „kupolára”. A közeli házak tették teljessé a művet. Tetszett. Jó érzéseket keltett bennem, lefényképeztem. Ezeket a képeket soha nem törlöm ki, mert jó újra és újra megnézni. Mert bár borús az ég, szép, vidámabb lesz tőle az ember lelke.