2024.05.10. 15:30
Az emberi kapcsolatkora építene a Fidesz és a KDNP jelöltje
Szeged turisztikai lehetőségeinek kiaknázása, és több program megvalósítása a célja többek között a Fidesz és a KDNP képviselőjelöltjének. A kormánypártok a 13. választókörzetben egy egyetemi hallgatót, Kasza Bence Eriket indítják.
A szokottnál rosszabb az úttestek és járdák állapota a körzetben. Fotó: Török János
Fotó: Török János
Az ide születettek és az ide települtek helyben tartása fontos célom. Ennek egyik lehetősége szerintem például a BYD beruházás érkezése Szegedre
– mondta lappunknak Kasza Bence Erik, akit a Fidesz és a KDNP a szegedi 13. választókerületben indít képviselőjelöltnek. Az egyetemi hallgató beszélt arról is, hogy megszólítaná a fiatalokat, tovább építené a körzet közösségét, az emberi kapcsolatokat, de az állatvédelemmel is foglalkozna. Hozzátette azt is, hogy – mivel turisztikai szakirányon tanul – jobban kihasználná a mostaninál a város lehetőségeit, és több „csalogató” programot valósítana meg.
A körzetéről elmondta azt is, hogy ott a szokottnál rosszabbak az úttestek és járdák állapota.
Akikkel beszéltem, azok között voltak olyanok, akik több parkolóhelyet szeretnének, de ez a kérés nehezen megoldható, hiszen 30 százalékkal nőtt a gépkocsik száma a térségben. Ma már egy családnak nem csak egy autója van, arról nem is beszélve, hogy a körzetemben számos utca parkoló övezet lett, ahol eddig meg lehetett állni, oda fa cölöpök lettek kihelyezve. A házsorok közötti területen a parkolóhelyek felfestése lehet egy opció, hiszen úgy lehet nyerni egy két helyet. A körzetben lévő játszóterek elhanyagolt állapotban vannak ilyen például a „macskás” játszótér. Terveim között szerepel a játszóterek megújítása, megtisztítása, valamit pihenő padok kihelyezése
– jelentette ki Kasza Bence Erik.
A képviselőjelölt nem tartja hátránynak fiatal korát. Szerinte szinte kivétel nélkül mindenki örül, hogy végre vannak fiatalok is a jelöltek között.
Egy idős, a 13-s választókörzetben élő úr megkérdezte, hogy mit akarok ilyen fiatalként, hogyan oldok majd meg problémákat. Erre azt válaszoltam, hogy nem vagyok egyedül, hiszen mögöttem áll egy felkészült csapat
– tette hozzá.
Szegedi hírek
- Háztartási gépek okos megoldásai
- Szenzáció: Tarifa és Marokkó után Portugália felé kerülnek hazafelé, elérték Cabo da Rocát
- Pálinkafesztiválon nyert a cukrászda
- Néhol lehet zápor, zivatar, de többnyire nyárias időnk lesz pünkösdkor
- Elismerést vehetett át Hangai József