2023.10.02. 20:58
Megunta, szemetesbe dobta 16 éves kutyáját egy nő, konténerből mentették ki az állatot
Járókelők hallották meg, hogy nyüszít az öreg kutyus. A szemét alól húzták ki.
Fotó: Facebok / BRFK
A napokban bezacskózva találtak rá egy legyengült kutyusra egy Rákóczi úti társasház szemetesében Budapesten - derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos Facebook-közleményéből.
A szomszédok az eb ugatására lettek figyelmesek, majd gumikesztyűt húztak és feltúrták a szemetet a 16 éves nyüszítő állat megmentéséért.
A kutyust több adag szemét alól, egy műanyag zacskóba csomagolva találták meg, szerencsére még élve tudták kiemelni. A sikeres mentőakció után riasztották a rendőröket és az állatvédőket.
Az egyenruhások adatgyűjtést végeztek a háznál, mely során kiderült, hogy a kukába dobott állat egy ott lakó zavart nőé, aki egy másik kistermetű ebet is tart a lakásában.
A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, mely során mindkét kutyát lefoglalták, és átadták az Állatmentő Ligának.
A kiérkező állatorvos a kukába dobott kutyáról, valamint a lakásban lévő másik ebről megállapította, hogy legyengültek, és három éve nem voltak beoltva.
Az egyenruhások végül a zavart nőt kórházba vitték, a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság állatkínzás miatt indított büntetőeljárást.
Krimi
- Felkavaró részletek derültek ki a gyermekét és önmagát megölő kapuvári anya ügyében
- Halálos szelfik: döbbenetes statisztikát tettek közzé veszélyes szokásainkról
- "Minden csupa vér volt" - döbbenetes látvány fogadta a sokat látott rendőröket egy háznál
- Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy magyar pedofilt
- Szörnyű fordulat: az anyuka ölte meg saját kislányát Kapuváron (videó)